Mindenszentek ünnepe és halottak napja jön, itt van minden, amit tudni lehet az emléknapokról

Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való megemlékezéssé.

Mint a lexikonok vonatkozó szócikkeiből és az MTI összeállításából kiderül, a 4. században mindenszentek ünnepét a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg. (Az ortodox kereszténység ma is akkor tartja.) A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa alatt került be, aki a pogány isteneknek épült római Pantheont 609. május 13-án Mária és az összes vértanúk tiszteletére szentelte fel. III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette a megünnepelendők körét, s így az „a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz ember” előtt tisztelgett. Az ünnep egyébként IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került november 1-jére.

Általános szokás, hogy mindenszentek napján a temetőkben rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a temetők nagy keresztjénél ma is elimádkozzák a mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket.

A magyar nép körében ezen a napon harangoztattak a család halottaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a régiek ezen az éjszakán kikelnek a sírból, ezért a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. Egyes falvakban ezen a napon választották meg a bírót, fogadták fel a cselédeket.

A mindenszentek ünnepe Magyarországon 2000-ben – fél évszázad kihagyás után – lett ismét munkaszüneti nap. Az ünnep a katolikusok számára 2013-tól nem tanácsolt, hanem kötelező ünnep.

A november 2-i halottak napja jóval későbbi eredetű: Szent Odilo clunyi apát 998-ban vezette be. Hamarosan a renden kívül is megülték, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette. A megemlékezés a halottakról, elhunyt szeretteinkről, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapul. Eszerint azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még lelkükön, Isten színe előtt meg kell tisztulniuk. Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy imával, vezekléssel, szentmisével tehetnek valamit meghalt szeretteikért.

E napon gyertyákat, mécseseket gyújtanak az elhunyt szerettek emlékére. A szokáshoz kapcsolódó népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a „véletlenül kiszabadult lelkek” visszataláljanak sírjukba, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. A bukovinai székelyek – ahogy más kultúrákban is szokásos – még ennivalót is vittek ilyenkor a temetőbe. Az eredetileg az örök életről szóló „reményünnepet” a mediterrán népek ma is fiesztával ünneplik.