Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékművet avatott Törökországban

A Szalay-Bobrovniczky Kristóf törökországi látogatásán elhangzottakról a Honvédelmi Minisztérium (HM) adott tájékoztatást.
Közleményükben azt írták, Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszédében hangsúlyozta, minden háborúzó nemzetnek vannak olyan helyei, amelyek sorsdöntő csaták helyszínei, és amelyeket az ott tanúsított bátorság, önfeláldozás és személyes áldozat emel a nemzeti emlékhelyek közé.
„Ezek közül is kiemelkednek az első világháború gigantikus csatáinak színterei. Az ezeken vívott harcok a legnagyobb erőfeszítésekre kényszerítették az itt harcolókat, a modern fegyverek addig soha nem látott veszteségeket okoztak a soraikban” – idézték a minisztert.
Hozzátették, a miniszter szerint Gallipoli is egy olyan csatahely, ahol a török katonák hősiesen küzdöttek egy ugyanolyan bátran és elszántan, de sokkal jobban felszerelt ellenféllel, és ebben a helyzetben nyújtott segítséget az Osztrák–Magyar Monarchia, amikor tüzérütegeket küldött a török hadsereg támogatására. A tüzérséggel magyar katonák is érkeztek és harcoltak a török katonák oldalán.
A közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott, az emlékmű nemcsak ennek a bajtársi küzdelemnek állít emléket, hanem „emlékeztet azokra a történelmi harcokra, amelyeket megbékéléssé és kölcsönös tiszteletté oldott az idő”, „mementót állít a magyar és a török nép hosszú együttélésének, történelmük összeforrásának, és annak, hogy a katonahősök és a bátorság feltétlen tisztelete összeköti a két nemzetet”.
„A Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére elkezdett projekt eredményeképpen létrejött emlékmű főhajtás a katonáink bátorsága előtt, helyszíne pedig tisztelgés közös múltunk előtt, tovább erősítve egyúttal a két ország jelenkori együttműködését” – idézték a minisztert.
A HM közleménye szerint az ünnepségen elmondott beszédében a török nemzetvédelmi miniszter kiemelte: az emlékmű annak jelképe is, hogy a történelem során és a jelenben is összefogás szükséges az akadályok legyőzéséhez. Hulusi Akar aktívnak nevezte a két ország együttműködését, a Szalay-Bobrovniczky Kristóffal folytatott megbeszéléseit hasznosnak és gyümölcsözőnek ítélte, és szorgalmazta a további együttműködést a védelmi terület mellett más, gazdasági és kulturális téren is – közölte a Honvédelmi Minisztérium.