Belföld

Kövér László: Magyarország a normalitás utolsó menedéke

A házelnök a mai Európát úgy jellemezte: „Halálos veszedelemben van”

Magyarország a normalitás és a valódi európai értékek egyik utolsó menedéke, és ha „kitartunk a magunk igaza mellett”, akkor túlélhetjük, sőt megerősödve kerülhetünk ki a jelenlegi zavaros időszakból – hangsúlyozta Kövér László házelnök az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége lapjának adott interjúban.

Kövér László: Magyarország a normalitás utolsó menedéke
Kövér László szerint Magyarország „a normalitás és a valódi európai értékek egyik utolsó menedéke”
Fotó: MH/Purger Tamás

Az Országgyűlés elnöke a Lámpás című lap októberi számában az 1956-os forradalmat, a nándorfehérvári diadalt és 1848–49-es eseményeket felidézve úgy értékelt: a lélekszámban talán nem túlságosan nagynak tekinthető magyar nemzet többször volt „a történelem ütközőpontjában a világ eleje”.

Szerinte ezekben a küzdelmekben nemcsak saját szabadságunkat, keresztény és nemzeti önazonosságunkat védtük, hanem a Nyugat védőbástyájaként is helytálltunk.

Hálából ennek politikai elitje mindig cserbenhagyott bennünket, ha lehetett kifosztott minket, és jó néhányszor megpróbált alávetni és megalázni, ha pedig az állt az érdekében, odalökött a lenézett „barbár” Kelet karmai közé – fogalmazott.

Kövér László a mai Európát úgy jellemezte: „halálos veszedelemben van”, mert „idegen érdekek ügynökei, tehetségtelen fajankók, megvásárolt vagy megzsarolt gazemberek és neobolsevista keretlegények kerítették hatalmukba”.

Magyarország viszont szerinte „a normalitás és a valódi európai értékek egyik utolsó menedéke”.

Most is van esély a megmaradásra – hangsúlyozta a házelnök, hozzátéve, túlélhetjük, sőt, megerősödve kerülhetünk ki ebből a zavaros időszakból, ha „kitartunk a magunk igaza” és a „magunk közösségei” mellett, és ha a társadalom magát nemzeti elkötelezettségűnek, kereszténynek, konzervatívnak gondoló része kitart az előttünk álló nehéz években is. Megjegyezte, ez akkor is így lehet, ha Európa nyugati, nagyobbik része nem éli túl, amire – szerinte – szintén van jelentős esély.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc mai megítélésével kapcsolatban a házelnök úgy vélte: az utóbbi évek történészi munkái és az elmúlt évtized emlékezetpolitikai törekvései „mindent helyre tettek”, legalábbis megadták a lehetőséget, hogy ki-ki tárgyilagos és valóságos képet alkothasson magának az akkor történtekről és azok máig ható jelentőségéről.

Mindezek ellenére a „pufajkás mentalitás” ma is él – hangsúlyozta Kövér László, példaként hozva a Biszku-per „gyalázatos elszabotálását”, a magyarországi baloldali képviselők „dicstelen fellépését a hazájuk ellen” az Európai Parlamentben vagy egyes, „feltűnni vágyó fiatal történészek tabudöntögetésnek szánt provokációit”.

A házelnök fájó hiánynak tartja, hogy nincs ’56-os múzeum. Szerinte ennek a Corvin mozi körüli téren lenne a legméltóbb helye, maga a mozi pedig lehetne a filmvászonra vitt történelem bemutatásának színtere. Úgy vélte: a múzeumnak, alapterületét tekintve nem kellene nagyszabású helynek lennie, inkább olyannak, ami viszonylag rövid idő alatt, de mély benyomást tesz a fiatalokra. A múzeumra – szerinte – csak a kormányzat tudná a pénzügyi forrást biztosítani, de – utalt a jelenlegi gazdasági helyzetre – a következő egy-két évben nem ez lesz a legfontosabb kérdés. Reményét fejezte ki, hogy lesz még olyan fővárosi vezetés, amelyik méltó lesz egy ilyen kezdeményezés felkarolására.

A politikai közbeszédről a házelnök úgy vélekedett: a parlamenti diskurzus szellemi és erkölcsi színvonala közállapotaink hű tükre. Szerinte a parlamentáris demokrácia keretei között ezzel csak annyit lehet kezdeni, hogy egy bizonyos határ átlépését megpróbálják szigorúan szankcionálni.

Megjegyezte, ez „nagyon fájó, zsebbe vágó következményekkel” járt jó néhány ellenzéki képviselő számára, de ezek a „súlyos pénzösszegek” jelentettek visszatartó erőt az elmúlt parlamenti ciklus második felében.

A házelnök az interjúban arról is beszélt: a mai globalizált világban léteznek olyan pénzügyi-gazdasági erőcsoportok, amelyeknek egyre kevésbé titkolt ambíciója „egy nemzetállami demokráciák nélküli világkormányzás megvalósítása”.

Szerinte e törekvésbe jól beleilleszkedik az, hogy a közbeszéd színvonalát a médiumokon, illetve a parlamenti vagy a politikai témák kijelölésén keresztül minél mélyebbre kell vinni, hogy az emberek elveszítsék a bizalmat a politikai elit és általában a politikai intézményrendszer iránt, és akkor se érezzenek késztetést ezek védelmére, ha a szuverenitás elvesztésének veszélye közvetlenné és nyilvánvalóvá válik.

Kövér László tragikusnak nevezte, hogy ebben a folyamatban „a nyugati politikai és szellemi vezető réteg – saját népét elárulva – aktív előmozdítóként működik közre”.

Az Országgyűlés elnöke a lapban megjelent külön megemlékezésben búcsúzott a nemrégiben elhunyt Wittner Mária 1956-os szabadságharcostól.

„Wittner Mária távozása nagy vesztesége közösségünknek, minden szabadságszerető magyar embernek, az egész nemzetnek” – írta.

Wittner Máriát és a három éve elhunyt Horváth Jánost, az Országgyűlés korábbi korelnöké méltatva úgy fogalmazott: azon túl, hogy bölcs és szeretetre méltó, jó emberek voltak, az ő személyükben a történelem ült le mellénk, s adott egyfajta erkölcsi elismerést számunkra a tekintetben, hogy a jó oldalon állunk.     

„Magasra helyezték előttünk a mércét, de azon vagyunk, hogy méltóak maradjunk arra a megtiszteltetésre, amit az ő barátságuk jelentett” - hangsúlyozta Kövér László.

Kapcsolódó írásaink