Belföld
Orbán Viktor Berlinben tárgyal hétfőn

Wolfgang Büchner helyettes kormányszóvivő a tájékoztatóján elmondta, hogy a két kormányfő Európa-politikai, bilaterális, gazdaságpolitikai és nemzetközi témákról tárgyal majd, és a középpontban az Oroszország Ukrajna elleni támadó háborújára adott reakció és az ezzel összefüggő legújabb fejlemények állnak majd.
Hozzátette, hogy az intenzív egyeztetés valamennyi EU-s és NATO-partnerrel kiemelt jelentőségű a német kormány számára.
A miniszterelnök egyébként ezen a héten is fontos tárgyalásokat folyatatott, hiszen ő is részt vett a rendkívüli EU csúcson Prágában, ahol a kontinens állam- valamint kormányfői az ukrajnai háború Európára gyakorolt gazdasági hatásait és a további közös lépéseket is megtárgyalták többek között.