Belföld

Megsarcolja a józsefvárosiakat a baloldali vezetés

Jövő év elsejétől már több tízezer forintot kell majd fizetnie annak a józsefvárosi lakosnak, aki otthona közelében szeretne parkolni. Csütörtökön ugyanis megszavazta Pikó András polgármester és a baloldali többségű képviselő-testület a lakossági parkolás fizetőssé tételét, ami 2023 januárjától lép majd életbe – írta meg a hirnyolc.hu

Megsarcolja a józsefvárosiakat a baloldali vezetés
Pikó András, Józsefváros balliberális polgármestere. Hiába gazdálkodik immár milliárdokból a kerülete, mégis megsarcolja a lakosok parkolását
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A képviselő-testület ülésén a polgármester és csapata azzal érvelt az intézkedés mellett, hogy sok az autó és kevés a hely, emiatt szükséges az intézkedés. Stáfy Balázs momentumos képviselő egészen odáig merészkedett, hogy az intézkedést fair, méltányos és igazságos megoldásnak nevezte.

A problémát a polgári oldal egészen máshogyan látta, hiszen mint azt Vörös Tamás, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője kiemelte: a probléma megoldása a kizárólagos lakossági parkolás, nem a lakossági sarc. Pikó Andrást jól hallhatóan nem hatotta meg az érvelés, hiszen bekapcsolt mikrofonjában kedélyes nevetését lehetett csak hallani a vita alatt.

A baloldali vezetés lépése akkor válik meglepővé igazán, ha hozzátesszük, a kerület mostanra már 35 milliárdból gazdálkodik. A mostani sarcoló intézkedés egyébként nem meglepő módon illeszkedik a baloldali városvezetés és Karácsony Gergely által megálmodott parkolási reformhoz, illetve az így kialakított zónákhoz.

A legtöbbet Pikóék a palotanegyedben élőktől fognak beszedni, hiszen az új zónák szerint a kerületben ott a legdrágább a parkolás. Az ott lakóknak szeptembertől az első autó után évi 30 ezer forintot kell majd fizetniük. Ha egy háztartásban két autó is lenne, a másodikra a várakozási engedély már sokkal borsosabb, 42–78 ezer forintba is kerülhet egy családnak, szinte mindenkinek, nyugdíjasoknak és nagycsaládosoknak is, hiszen a szociálisan híresen érzékeny baloldal csak a tartósan betegek számára adott felmentést a sarc megfizetése alól.

Kapcsolódó írásaink

Újra nyolcker lett a Józsefvárosból

ĀSára Botond: Ha Pikóék szeretnének spórolni, akkor érdemes lenne abból a több mint hetven tanácsadói szerződésből lefaragni, amit a kerület vezetése valamiért indokoltnak tart a működéshez