Belföld
A dobrevi árnyékkormány árnyai
A családi vállalkozásként működő Demokratikus Koalíció családanyája, Gyurcsányné Dobrev Klára kibontotta a beharangozott árnyékkormány koncepcióját

A gyurcsányi életmű második, ellenzékben töltött, trükkök százaival telt korszaka vasárnap újra kiteljesedett: a családi vállalkozásként működő Demokratikus Koalíció családanyája, Gyurcsányné Dobrev Klára kibontotta a pénteken beharangozott magyar történelmi árnyékkormány koncepcióját. Mi tagadás, meglepő fordulatoknak lehettünk tanúi. Dobrev kijelentette, hogy árnyékkormányuk baloldali lesz. Ez azért is megdöbbentő fordulat, mert a DK családapája, Gyurcsány Ferenc – aki most felkérte saját feleségét az árnyékkormány magalapítására – első és második megbukott kormányának egyike sem volt baloldali.
Legszigorúbban megítélve neoliberális kormány volt mindkettő, amely felszámolta a jóléti magyar államot, százkilencven állami vállalatot például koncként dobott oda a multinacionális nagytőkének. Ennek hozadékaként élhettük át a gázárak tizenötszöri megemelését, összesen háromszorosára növelését, a villanyszámlák megduplázását is, s akkor még nem beszéltünk a magánegészség-biztosításról, amely a hírhedt őszödi igazságbeszédben beismert hazugságok mellett szintén okozója volt a második Gyurcsány-kormány csúfos bukásának. A habot a tortára a devizahitelezés bevezetésével hozta el számunkra az első Gyurcsány-kormány – ennek következménye több százezer család tönkremenetele, otthonának elvesztése, százezrek külföldre menekülése, családok tízezreinek szétesése volt.
Klára asszony vasárnap ezekről nem emlékezett meg. De nézzük tovább, mit ígér még nekünk Gyurcsányék vélhetően hétfőn leleplezett és munkába álló (értsd: Orbán-kormány-buktató) árnyékkormánya? Azt, hogy Magyarország egy jó ország lehet. Azért mert a DK (értsd: Gyurcsányék családi vállalkozása) nem adja fel. Maga Dobrev sem, a LáriFerit váltó kormányfő-jelölt az Apró-klán unokája. Dobrevtől megtudhattuk azt is, milyen is a jó kormányzás. Nos, olyan, amely megmondja, milyen Magyarországot szeretnének, hiszen történelmi időket élünk – tette hozzá. És az árnyékkormányfő mélységesen hisz abban, hogy nekik a változásra már most készen kell állniuk, mert csak idő kérdése, mikor omlik össze végleg Orbán Viktor kormánya.
Dobrev filozofikus gondolatainak összegzése során a legnagyobb tapsot akkor kapta, amikor kijelentette, hogy „a pedagógusok szívdobbanását is hallgassa meg a mai kormány”, s megtudtuk azt is, hogy a DK-s árnyékkormány nem hisz a népi demokráciákban és az illiberális demokráciákban sem. Csupán a politikai közélet erkölcsiségében hisznek. Amit vissza kívánnak hozni. (Megtapasztaltuk 2006 őszén a vörösre festett pesti utcákon, bíróságokon, rendőrségi fogdákban, kapualjakban rojtosra vert járókelőknél, a Vasprefektus szadista verőlegényeinél, akik elhullajtották azonosító jelvényeiket, számaikat, milyen is volt a közélet erkölcsisége.) Dobrev árnyékkormánya nem hisz továbbá a sámánkodásban és a szenteskedésben sem, s nem a múlt görcseiből kíván táplálkozni.
„Amit most látunk, az az összeomlás kezdete, a megélhetési válság okozója pedig nem a háború, hanem maga Orbán Viktor. Béke csak akkor lesz nálunk, ha Orbán Viktor és kormánya megbukik” – adta ki a hadiparancsot Dobrev, merre is van az előre lenini útja árnyékkormányának majd hétfőn megismerhető tagjainak a számára.
Hont András publicista az árnyékkormány megalakulását így fogadta:
Kiválóan el tudnék szórakozni magamban, hogy kormány meg árnyékkormány, bársonyszék meg árnyékszék, meg hogy minek kell elnökségi ülést összehívni, ha elég lenne átkiabálni a szomszéd szobába, de végtelenül unom az egészet. Tisztázzuk: az ellenzék bűne nem az, hogy nem győzte le a Fideszt (ezt vezetési képességeiket tekintve még meg is köszönöm nekik), hanem hogy mindannyiszor eljátszotta, hogy le tudja. A sajtó, az értelmiség, a rajongóhad bűne meg még nagyobb: hitt az ellenzéknek. Ez nem azért gond, mert alkalmatlan eszközt sikerült csodafegyverként bemutatni (ismétlem: csinálják, bánom is én), hanem mert folyamatosan olyasmiről van szó, ami nem létezik. Agysejtjeinket álkérdések kötik le, értékes felületeinket pszeudoproblémák töltik ki, és ha háromszor sikerült ugyanabba a folyóba lépni, akkor negyedszerre meg is fürödnek benne. Átkelésről szó sincs.
Reagált a Fidesz is
„A magyarok megtapasztalták már milyen az, amikor Gyurcsány Ferenc kormányoz. A baloldal volt az, aki a csőd szélére sodorta az országot: elvették a 13. havi nyugdíjat, valamint egyhavi bért a pedagógusoktól és az egészségügyi dolgozóktól, az egekbe emelték az áram és a gáz árát, elvették a családtámogatásokat, több ezer embert tettek az utcára, sőt a nehéz időkben segítség helyett pluszterhet raktak a magyar vállalkozások és családok vállára. A magyarok ebből nem kérnek. Az áprilisi választáson az emberek elsöprő többsége negyedszer mondott nemet a Gyurcsány-korszakra, ideje lenne, hogy a baloldal elfogadja a választók akaratát” – közölte a Fidesz a Demokratikus Koalíció bejelentését követően.