Belföld
Elitképzést a hátrányos helyzetűeknek is!
Számít a diákok véleménye, a Corvinuson ők is beleszólhatnak az új felvételi szabályok kialakításába

Megváltoznak a felsőoktatási felvételi szabályok 2024-től, az egyetemek nagyobb szabadságot kapnak leendő hallgatóik kiválasztásában. A Corvinuson várható újításokról Takáts Előd rektor mesélt lapunknak. Mint elmondta, a rugalmasabb felvételi szabályoknak köszönhetően új szempontokat is figyelembe vesznek majd a kiválasztásnál, ez pedig az intézménynek és a felvételizőknek egyaránt kedvező lesz.
Az egyik biztos változás, hogy a korábbinál sokkal jobban figyelembe veszik majd a felvételin a jelentkezők szociális helyzetét. „Eddig nem nagyon volt lehetőségünk arra, hogy hátrányos helyzetű tehetségeket vegyünk fel.
A Corvinus a gazdasági és társadalomtudományi elitképzés színhelye, ha szétnézünk a padsorokban, azt látjuk, hogy elsősorban a közép-, illetve felső-középosztályból kikerülő fiatalok járnak hozzánk. Ez egyébként nem olyan meglepő, régi jelenség Magyarországon, hogy az iskolai sikeresség nagyban összefügg a család társadalmi hátterével. Mi azonban úgy véljük, nem zárhatunk ki a képzésből egyetlen tehetséges diákot sem, és a nálunk megszerezhető tudástól egyik társadalmi réteget sem foszthatjuk meg.
Régóta szerettünk volna nyitni a hátrányos helyzetű diákok felé, és most úgy tűnik, ez lehetővé válik”
– fogalmazott a rektor, aki üdvözli, hogy a gazdálkodás után a hallgatók kiválasztása terén is növekszik az intézmények önállósága.

Kiemelte, a Corvinuson nemrég meghirdetett Illyés Gyula Program éppen a társadalmi hátránnyal érkező fiatalokat támogatja, ennek köszönhetően kerülhettek hozzájuk roma kisebbségi, mozgáskorlátozott, árva vagy éppen háborús menekült fiatalok. „Az új felvételi rendszerben az Illyés Gyula Programban való részvételért pluszpont fog járni a felvételin” – jegyezte meg Takáts Előd, aki külön hangsúlyozta, hogy
a 2024-től érvényes, új felvételi követelmények megállapítása nem vezetői döntés lesz, hanem azok kialakításába bevonják a hallgatókat is.
Azzal kapcsolatban, hogy a középfokú nyelvvizsga 2024-től már nem lesz a diplomaszerzés államilag előírt feltétele, a rektor azt mondta, ők nem terveznek lazítani a szabályokon.
„Nálunk a nyelvvizsgakérdés sosem okozott problémát, a Corvinuson nem halmozódtak fel a nyelvi hiányosságok miatt beragadt diplomák. Alapszakos képzéseink durván fele, mesterképzéseinknek pedig kétharmada elérhető angol nyelven, és valamennyi magyar nyelvű képzésünkről is elmondható, hogy nagyon magas pontszámmal érkeznek a hallgatók, nem ritkán már a felvételi idején két-három nyelvvizsgával rendelkeznek. Ezen a téren nem érezzük szükségét semmilyen könnyítésnek” – magyarázta a rektor.