Belföld
Az OLAF által is vizsgált pénzmosási ügyben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség

A vádirat lényege szerint 2019–2020-ban működött két olyan bűnszervezet, amelyek tevékenysége a Kínából származó termékek európai uniós értékesítéséhez kapcsolódott. Ezek közül az egyik bűnszervezet a magyarországi vámkezeléseknél járt el, és hamis okiratokkal a vámáru értékét a valóságosnál ötször, olykor tízszer alacsonyabban jelölte meg, így a kiszabott vámteher összege is lényegesen alacsonyabb volt a ténylegesnél. A profit további maximalizálása érdekében a bűnszervezetet megbízó, az Európai Unió más tagállamaiban tevékenykedő elkövetők az így vámkezelt és már szabad forgalomba bocsátott árucikkeket fiktív gazdasági társaságok hálózatán keresztül értékesítették szerte az unióban, az értékesítést terhelő általános forgalmi adó megfizetése nélkül – olvasható a főügyészség közleményében.
A másik bűnszervezet – amelyben egy harminchét éves kínai férfi, jelen ügy egyik vádlottja vezető szerepet töltött be – megszervezte és lebonyolította az előbbi büntetendő cselekményből származó, készpénzben keletkezett bevételek Spanyolországból Francia-, és Olaszországon, majd Szlovénián és Budapesten keresztül Törökországba szállítását és ott kínai bankszámlákra történő befizetését. A pénzfutárok – az ügy többi vádlottja – Budapestig olykor váltott gépkocsikkal közlekedtek, a fővárosból pedig repülővel utaztak tovább Isztambulba.
Az ügyben az olasz, szlovén, francia és magyar hatóságok az Eurojust közreműködésével közös nyomozócsoportot hoztak létre, amely – a bizonyítékok kölcsönös megosztása révén is – hozzájárult az eredményes felderítéshez. A közös nyomozócsoport munkájában részt vett az OLAF és az Europol is.
A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben elkövetett pénzmosás és közokirat-hamisítás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat három magyar és öt kínai férfi ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Két kínai vádlott szökésben van, ellenük a vádemelés – az eljárási törvény által lehetővé tettek szerint – a távollétükben történt meg. Az ügyben két vádlott jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, egy további terhelt pedig más ügyben van letartóztatásban.
A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság valamennyi vádlottat ítélje fegyházbüntetésre és pénzbüntetésre, állapítsa meg, hogy nem bocsáthatók feltételes szabadságra, továbbá a magyar vádlottakat tiltsa el a közügyek gyakorlásától, a kínai vádlottakat pedig – büntetésük letöltését követően – határozott időre utasítsa ki az országból. A főügyészség emellett vagyonelkobzást is indítványozott a nyomozás során lefoglalt ingóságok vonatkozásában.