Belföld

Magyarország több ajánlást is végrehajtott

Magyarország az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja több ajánlását is végrehajtotta

Magyarország az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) korábbi jelentéseinek több ajánlását is végrehajtotta, azonban egyebek mellett az igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozó ajánlások végrehajtása késlekedik – közölte a strasbourgi székhelyű Európa Tanács szakértői csoportja csütörtökön közzétett jelentésében.

Magyarország több ajánlást is végrehajtott
Képünk illusztráció
Fotó: MTI

A szakértői csoport jelentésében – amely a Magyarország számára 2015-ben kiadott, a korrupció megelőzéséről szóló ajánlások végrehajtását a parlamenti képviselők, bírák és ügyészek tekintetében értékeli – megállapította, hogy Magyarország a 18 ajánlásból hatot kielégítően hajtott végre.

A 12 függőben lévő ajánlásból három ajánlást Magyarország részben végrehajtott, a maradék kilenc, a parlamenti képviselők feddhetetlenségére és az igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozó ajánlás végrehajtása azonban késlekedik.

A GRECO szerint az ajánlásoknak való megfelelés általános szintje alacsony, nem kielégítő. A szakértők ezért felkérték Magyarországot, hogy legkésőbb december 31-ig nyújtson be jelentést a még hátralévő ajánlások végrehajtásának előre haladásáról.

A jelentéstevők elismerték, hogy a jogalkotási folyamatot Magyarországon megfelelően szabályozzák, és biztosítják a nyitottságot és az átláthatóságot. A parlamenti képviselőkre vonatkozó etikai kódex elfogadásának szükségességét szorgalmazták olyan helyzetekre vonatkozó kiegészítő útmutatóval, amikor a képviselők az összeférhetetlenség különböző formáival találkoznak. Szerintük továbbá kötelezővé kell tenni a parlamenti képviselők számára, hogy összeférhetetlenség gyanúja esetén jelentsék azt.

Kiemelték: Magyarországon az ügyészség független intézmény, szigorú hierarchiára épül. Az ilyen rendszerben megfelelő fékek és egyensúlyok rendszerére van szükség annak érdekében, hogy megelőzzék a visszaéléseket és a korrupciót, és ebben a vonatkozásban Magyarországon többet lehetne tenni – írták. Ezen felül a legfőbb ügyész függetlensége a politikai befolyástól egyértelműbb lenne, ha ezt a tisztségviselőt nem lehetne újraválasztani – közölték.

A jelentés szerint kezelni kellene azt is, hogy a parlamenti képviselők, a bírák és az ügyészek sérthetetlenséget élveznek minden bűncselekmény, kivéve a tettenérés vonatkozásában. Ezeket a kiváltságokat az érintett tisztségviselők funkcióihoz szükséges mértékre kellene csökkenteni, máskülönben akadályozhatják a korrupció hatékony megelőzését – írta jelentésében az Európai Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja.

Kapcsolódó írásaink