Belföld
Hollik: Elszámoltak a baloldali pártvezetők a külföldi kampánytámogatásokkal?
A külföldi pénzzel nem csak Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölti kampányát támogatták

Hollik István úgy fogalmazott, napok óta tudni – hiszen Márki-Zay Péter maga beszélt róla –, hogy több száz millió forintot kapott egy olyan külföldi szervezettől, amely ezer szálon kötődik Soros Györgyhöz.
Márki-Zay Péter saját elmondása szerint ez a forrás kampánypénz volt, azaz a baloldallal közös kampányokra mentek el ezek a milliók. A kormánypárti politikus hozzátette, ez végső soron azt jelenti, hogy tiltott külföldi pénz került a baloldali kampánygépezetbe.
Hollik István megjegyezte, a külföldi pénzzel nemcsak Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölti kampányát támogatták, hanem a baloldali pártok, illetve azok jelöltjeinek kampányát is.
Ezért a baloldali pártok vezetőinek kell feltenni azokat a kérdéseket, hogy elszámoltak-e ezekkel a költségekkel, illetve egyáltalán a baloldali pártok vezetői tudtak-e arról, hogy tiltott külföldi támogatásból származik ez a pénz – jelentette ki a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója.
Megjegyezte, bizonyára ez a több száz millió forint eljutott a baloldali pártokhoz is, úgyhogy ezeknek a forrásoknak elvileg a kampányelszámolásukban szerepelni kellene.
Hollik István azt mondta: várják a kérdésekre a baloldali pártok akkori vezetőinek – Gyurcsány Ferencnek, Karácsony Gergelynek, Jakab Péternek, Donáth Annának, Tóth Bertalannak, Kunhalmi Ágnesnek és az LMP vezetőinek – a válaszát.