Belföld

Folyamatosan újulnak meg a görögkatolikus óvodák

A kormány által indított egyházi óvodafejlesztési program részeként a Hajdúdorogi Főegyházmegye 2,5 milliárd forint támogatást kapott

A kormány támogatásával országszerte tizenhat helyszínen tart vagy fejeződött be a görögkatolikus óvodák felújítása, bővítése, valamint új intézmények építése – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Hajdú-Bihar megyei Nyíradonyban szerdán.

Folyamatosan újulnak meg a görögkatolikus óvodák
Nyíradonyban átadták a felújított és kibővített görögkatolikus óvodát
Fotó: MTI

Soltész Miklós a Hajdúdorogi Főegyházmegye felújított és kibővített helyi görögkatolikus óvodájának átadásán elmondta, a több mint 3,3 milliárd forint értékű programban 228 millió forintot fordítottak a nyíradonyi intézmény fejlesztésére.

Az államtitkár megköszönte az egyházmegye dolgozóinak és a szülőknek a munkájukat és a türelmüket, majd hangsúlyozta, szerte az országban terjeszteni kell a keresztény hitet.

Soltész Miklós úgy fogalmazott: terjeszteni kell azokat az értékeket, amelyek alapján gyermekeinket neveljük, ha ezt tesszük, gyermekeink a világ mindenféle őrületének ellen tudnak majd állni, és értékes felnőttekké válnak, akik a magyar társadalmat is erősítik.

Az óvoda és az iskola védőszentjére, Szent Mihályra kitérve az államtitkár elmondta, az arkangyal egyházban elfoglalt szentsége és tisztelete segítette a 19. század közepétől kezdve a mai napig veszélyben lévő keresztény és katolikus közösséget. Akkor XIII. Leó pápa ismerte fel, hogy a keresztény hit üldözése egyes országokban állami cél lehet, ez ellen pedig úgy lehet védekezni, hogy az egyház és annak vezetése megpróbál közelebb kerülni a társadalomhoz, a munkásokhoz, az elesettekhez, a fiatalokhoz, a szociális igazságossághoz – fejtette ki.

Ezzel újra felerősödött a törekvés, hogy a köznevelésben részt vegyenek az egyházak, ez a felismerés XIII. Leó pápa vezetésével óriási eredményre vezetett, mai egyházaink pedig ezt az utat követik Magyarországon is – hangsúlyozta Soltész Miklós.

Tasó László, a térség fideszes országgyűlési képviselője az ünnepségen arról beszélt, Nyíradonyban jól működnek együtt a történelmi egyházak, egymás mellett állnak oktatási–nevelési intézményeik, oktatják gyermekeinket, és vigyáznak rájuk.

Az óvodáskor a gyermek személyiségfejlődésnek legfontosabb szakasza, nevelésükhöz ezért fontos minél több óvoda építése a kisebb településeken is – fogalmazott a képviselő.

Az eseményen beszédet mondott Tasó Béla, a város Fidesz–KDNP-s polgármestere, majd a helyi templomban tartott másik ünnepségen Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita nyitotta meg a 2022/23-as egyházi tanévet.

A kormány által indított egyházi óvodafejlesztési program részeként a Hajdúdorogi Főegyházmegye nyolc új óvoda építésére, valamint a meglévő épületek felújítására összesen 2,5 milliárd forint támogatást kapott. Az összegből Budapesten, Szolnokon, Dunakeszin, Szigetszentmiklóson, Makón, Debrecenben, Dunaújvárosban és Nyíradonyban szépültek meg az óvodák az elmúlt időszakban.

A Debrecenhez közeli, nyírségi kisvárosban 2018-ban alakított ki két csoportszobás óvodát a főegyházmegye, a növekvő igények miatt indított két másik óvodai csoportot viszont már csak a görögkatolikus iskola épületében tudták elhelyezni. Az óvodaépület 228 millió forint értékű fejlesztése során további két csoportszobát, tornaszobát, kiegészítő helyiségeket és parkolókat építettek, így akár 120 gyermeket is fogadhat az intézmény.

Kapcsolódó írásaink