Belföld

Iskolakezdés: nyugdíjasokkal erősítenek az intézmények

Most kétféle juttatást kaphatnak egyszerre az idős pedagógusok

Megéri ebben a tanévben nyugdíjas pedagógusként visszamenni dolgozni, egy átmeneti szabály szerint ugyanis az érintettek most egyszerre vehetik fel a nyugdíjukat és a fizetésüket is, míg korábban választaniuk kellett a két juttatás közül. Szakértőnk szerint ráadásul a munkáltatóknak is kedvező ez a megoldás, mert a nyugdíjasok bérét kevesebb közteher sújtja.

Iskolakezdés: nyugdíjasokkal erősítenek az intézmények
Kevés a pedagógus, ám többféle javaslat is van a probléma megoldására
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Megkönnyíti a kormány a tanárhiánnyal küzdő iskolák helyzetét, egy átmeneti szabály értelmében ugyanis most sokan visszatérhetnek a katedrára azok közül, akik korábban már abbahagyták a munkát.

Régi probléma, hogy idősödik a pedagógustársadalom, minden tanévben egyre többen mennek nyugdíjba, a felsőoktatásból kilépő pályakezdők létszáma pedig az előrejelzések szerint néhány éven belül nem biztos, hogy lépést tud tartani a távozókéval.

A fenyegető szakemberhiány kivédésére azonban egy átmeneti szabályt hozott a kormány, ami megkönnyíti a nyugdíjas nevelők továbbfoglalkoztatását. Míg korábban úgy volt, hogy aki nyugdíjba megy, az elveszíti a nyugdíját arra az időre, amíg visszamegy dolgozni, most azonban egyszerre megkaphatja a pedagógus mindkét juttatást.

Növekvő megbecsülés a pedagógusoknak
Dupla juttatás jár az idős pedagógusoknak, egyszerre vehetik fel nyugdíjukat és fizetésüket
Fotó: MH

Minderre a háborús veszélyhelyzet miatti különleges jogrend ad lehetőséget. Eszerint a nyugellátást folyósítása akkor sem szünetel, ha az illető dolgozik. A rendelkezés a tervek szerint 2023. augusztus 31-ig marad érvényben, tehát ebben a tanévben biztosan megéri visszavenni a nyugdíjazottakat, de hosszabb távon is jó megoldást nyújthat a tanárhiány átmeneti enyhítésére.

Mindezzel kapcsolatban Kozák András tanügy-igazgatási jogi szakértő lapunknak rámutatott: a nyugdíjas közalkalmazott továbbfoglalkoztatása mind a munkáltatói, mind a munkavállalói közterhek mérsékelt mértéke miatt egyaránt kedvező.

Vagyis mindkét félnek megéri, hiszen a nyugdíjas alkalmazott után 31,5 százalékkal kevesebb közterhet kell megfizetni.

„A munkáltató mentesül a 13 százalékos mértékű szociális hozzájárulási adó megfizetése alól, a munkavállaló illetményét pedig csak a 15 százalékos személyi jövedelemadó terheli, mert a 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulékot nem kell megfizetni” – ismertette a szakértő.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke eközben az InfoRádiónak azt mondta, a tanárhiány leginkább az informatika és a természettudományos tantárgyakat veszélyezteti.

Nem csupán a tanárok, a diákok is kevesebben vannak
Nemsokára jön a fizetésemelés is: négyszáz milliárdos bérfejlesztést tervez a kormány a köznevelésben
Fotó: MH

A megoldást azonban nem csak a nyugdíjasok jelenthetik, hamarosan nagyon komoly bérfejlesztés is várható a köznevelésben.

Mint korábban megírtuk, 400 milliárd forintos emelést hajt végre a kormány, amint sikerül lehívni az uniótól az ehhez szükséges forrásokat. A tervek szerint az Orbán-kormány az infláció mértékének megfelelő indexálást vállalna 2029-ig annak érdekében, hogy a pedagógusok átlagbére elérje a magyarországi diplomás átlagbér nyolcvan százalékát (ez jelenleg 63,5 százalék). Az unió pénzből kiemelt figyelmet fordítanának azokra a tanárokra, akik hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak, emellett felfrissítenék a tanárok képzését, és a nevelők lakhatásának támogatására is több pénzt biztosítanak.

Kapcsolódó írásaink

Sokat nyer az oktatás a jövő évi büdzsével

ĀAz oktatás minden szintjén jelentősen emelkednek az állami ráfordítások 2023-ban, összesen csaknem kétszázmilliárd forintos többlet lesz az ágazatban. Jön a tanárok újabb béremelése is