Belföld
A baloldal még egy közéleti vitához sem tud felnőni
Hétértékelő – Deák Dániel úgy látja, hogy a Tranziton az ellenzéki politikusok egy Facebook-kommentelő szintjén maradtak

Az alacsonyabb intenzitású nyári politikai szezonnak vége, ezt jól mutatta a hétvégén megtartott Tranzit fesztivál is, amelyen számos politikai vita volt kormánypárti és ellenzéki politikusok között – szögezte le a Magyar Hírlapnak fogalmazva Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, a Megafon tagja, aki szerint a baloldali politikusok teljesítményét elnézve Gajdics Ottó méltán híres mondata juthatott az eszünkbe: „Ezekre a tyúkólat sem szabad rábízni!”
A politológus hangsúlyozta, hogy miközben a kormánypárti politikusok mindegyike képes volt összefüggéseiben értelmezni a hazai és geopolitikai folyamatokat, addig a baloldali vitapartnerek többsége nagyjából egy ellenzéki Facebook-kommentelő szintjén maradva a már jól ismert és éppen aktuális hergelő lózungokat puffogtatta csupán. A mélypontot mindenképpen a Momentum új elnöke, Gelencsér Ferenc jelentette, aki még a legalapvetőbb dolgokkal sem volt tisztában.
A Gulyás Gergellyel folytatott vitája alapján még Fekete-Győr Andrásnál is rosszabb képességű baloldali politikus. Hozta a szokásos formáját Márki-Zay Péter is, aki lényegében olyan volt, mintha egy stand-upos parodizálta volna ki a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltjét. Szinte semmit sem változott az elmúlt fél évben, szemmel láthatóan nem jött rá, hogy ha sikeres politikus akar lenni, akkor változtatni kéne a kommunikációján. Az egyetlen színvonalas baloldali vitapartner Hiller István volt, aki azonban már egy kifutó típus a balliberális oldalon, az újabb generáció meg sem közelíti azt a színvonalat, amit az egykori MSZP-s oktatási miniszter képvisel, fogalmazott Deák Dániel.
A politológus emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány, a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta gazdasági válság rengeteg kihívás elé állította Magyarországot, igen nehéz időszak áll előttünk.
„Egyben biztosak lehetünk: olyan emberek vezetik az országot, akiknek van válságkezelési tapasztalata és mindent megtesznek annak érdekében, hogy hazánk ebből a krízishelyzetből is megerősödve kerüljön ki. Ha a baloldal lenne most kormányon, az felérne egy kataklizmával. Minderről az elmúlt pár napban is megbizonyosodhattunk” – jelentette ki Deák Dániel.
A héten már szeptember lesz, az iskolai szezon mellett a politikai szezon is elkezdődik.
„A hónap első felében szokták megtartani a kötcsei találkozót, amelyen Orbán Viktor a jobboldali szellemi holdudvarnak fejti ki gondolatait és terveit, majd szeptember második felében indul a parlamenti munka is, ahol várhatóan szintén felvázolja majd az aktuális helyzetet és az arra adott kormányzati válaszokat a miniszterelnök” – beszélt az elemző a várható eseményekről.
Az energiaválság egyre súlyosabb Európában, ami miatt rendkívüli miniszteri csúcsot is kell tartani Brüsszelben.
„Magyarország helyes utat választott, és nem támogatta sem az olaj, sem a gázembargót, így várhatóan lesz elegendő energiaforrás a téli időszakban. Nincsen ilyen szerencsés helyzetben több nyugati ország sem, ugyanis az elhibázott szankcióikkal azt kockáztatják, hogy nem lesz mivel fűteni a téli hónapokban. Jelenleg ugyanis nem az a kérdés, hogy milyen áron szerezzük be ezeket az energiaforrásokat, hanem az, hogy egyáltalán tudunk-e belőlük elegendőt vásárolni. Ezt a magyar társadalom is nagyon jól tudja, így mindenképpen értékelni fogja az őszi és téli hónapokban, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően egy átlagos fogyasztású család milliókat spórol a rezsiköltségeken” – összegzett Deák Dániel.