Belföld
A hajdanvolt vásárok hangulata várta az ünneplőket
A 36. Mesterségek Ünnepén látványműhelyek mutatják be a népi kézműves mesterségek mindegyikét: fazekasság, bőrművesség, viseletkészítés, nemezelés, ékszer-, játék-, tojás-, mézeskalács-készítés, szálasanyag-fonás, csipkeverés, fémművesség, hímzés, bútorfestés, szövés.
A Zala megyei Kevi-Farkas Zsolt poncolóval vés épp mintákat ezüstlemezkékre. Mint megtudjuk, a poncolókat kézhez készítik. A kalapács által vezetve halad a lapokon, amelyeket nagy szurokgolyóba ágyaz, hogy biztosan megálljanak. Kérdésünkre elárulja, hogy mielőtt beágyazza a szurokba a lapocskákat, felmelegíti azokat, majd akkor is, amikor eltávolítja.
A mintákat személyesen rajzolja a megmunkálandó felületre, készített már nagy méretű képeket is festmények alapján, ahogy tálakat, ékszereket is. „Nem hagyatkozom a gépekre, a technika ugyanis, ha nem társul hozzá szaktudás, nem ér semmit, csak egy bizonyos szintig” – szögezi le a mester.
Néhány standot távolabb sétálva Bálig Aranka tojásíró mesél kisgyermekeknek a húsvéti tojásfestés rejtelmeiről. A kicsik megtudják például, hogy a régiek úgy tartották: ha született valaki a faluban, született egy csillag is, ilyenkor gyakran került a tojásra csillagmotívum.
Minden falunak megvolt a tojásíró asszonya, mondja, közben folyamatosan mártja a rajzolótűt a forró viaszba, és a gyerekek csodálkozásától övezve rajzolja a motívumokat a tojásra.
Amikor megírták a tojást, festékbe mártották, teszi hozzá, a paraszti kultúrában erre leginkább növényeket használtak, például vöröshagymát vagy kutyatejet. A gyerekek azt is megtudják, hogy az asszonyok már jóval húsvét előtt elkezdték gyűjteni a szép formájú tojásokat, hogy az ünnepre csak tökéletes tojásokat használjanak fel.
A Ceglédről érkezett Göncz Istvánné csipkét ver, éppen egy nagyjából harminc centiméteres keresztet készít egy kisfiú nagy álmélkodása közepette. Kérdésünkre közli, egy hasonló feszülettel nagyjából harminc munkaóra alatt végez. Amikor arról érdeklődünk, hogyan terjedt el a városban a mesterség, Göncz Istvánné felidézi, hogy a második világháború táján egy tanárnő érkezett a településre Balatonendrédről, ahol nagy tradíciói vannak a csipkekészítésnek.
A pedagógus sok helybéli lányt megtanított a mesterségre, közülük még ismert egy asszonyt, aki 99 éves koráig élt. „Mi lesz, ha elfogy a cérnád?” – kíváncsiskodik a kisfiú, mire a csipkeverő hölgy elmondja, mindig több cérnát tekernek fel, mint arra előreláthatólag szükség lenne, de ha mégis elfogy az alapanyag, takácscsomóval kötik össze a pótlást, és verik is tovább a csipkét.
Érkeztek mesterek külföldről is, az idei díszvendég Dél-Korea volt, ahonnan kilenc kézműves érkezett, akik a kalligráfia, a templomfestészet (dancheong), a népi festészet (minhwa), a koreai foltvarrás (jogakbo), a pirográfia, a kerámiaművészet és a papírfonás (jiseung) mesterségeibe avatták be a látogatókat.
Dél-Korea mellett több vendégország is megjelent a 36. Mesterségek Ünnepén, érkeztek kézművesek Iránból, Szlovákiából, Törökországból, Kirgizisztánból, Kazahsztánból, Üzbegisztánból. „Egy hónap alatt készül el kilenc csempe, amelyek egy képet rajzolnak ki” – tudjuk meg az iráni standon Karim Shirdarek Haghighi csempefestő mestertől. Alkotásait járólapként ugyanúgy alkalmazzák, mint medence díszítésére, de a metróállomásokon is találkozhatnak műveivel az irániak.
A Hagyományok Háza közreműködésével a Fabatka Porta népi játszótér várta a gyerekeket. Programjai között szerepelt bábszínház, ölbeli játékok, gyerektánctanítás és koncertek, mesemondók, játszóház, kézműves foglalkozások és mesterségbemutatók. Ez utóbbi keretében a gyöngyszövés, a fűzfavesszőből készült gyerekjátékok, a nemezjátékok, a fonalmunkák és a gyékényjátékok készítésének rejtelmeibe avatták be a legkisebbeket.
A budai Vár utcáin megrendezett vásáron a gyerekek úgy érezhették magukat, mint egy hatalmas, izgalmas játszótéren, annyi különféle játékkal várták őket a szervezők.
Építőkockázhattak, kuglizhattak, ráállhattak vagy ráülhettek egy pályán haladó lapra, majd egy kötél segítségével húzhatták magukat rajta. De volt lehetőségük kukoricát őrölni vagy különböző kézműves foglalkozáson részt venni, fából készült logikai játékokkal próbára tenni magukat.
A vár tövében, a Várkert Bazár előtti területen kóstolhatták végig Magyarországot az ünneplők a Magyar Ízek Utcáján. A szervezők nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy az ország legnagyobb gasztronómiai fesztiváljának keretein belül bemutassák a Kárpát-medence gasztrokultúráját, sőt az ínyencek még Kárpátalja és Felvidék specialitásait is megkóstolhatták. Olyan érdekességeket lehetett megkóstolni, mint a bodzabor, a birsalmasajthoz hasonló kökénysajt, máklikőr vagy tökmagos füstölt sajt.
Vagy olyan különlegességeket, mint a boldogi nagyrózsa, ami úgy készül, ismerteti az elkészítés módját Inzsel Lászlóné, hogy egy vasformát nagyon sűrű palacsintatésztába mártanak, majd forró olajba helyezik, ahol pár perc alatt megsül a rózsa. A lakodalmas édességet századok óta sütik, Inzsel Lászlóné szerint már a negyvennyolcas huszárokat is ezzel kínálták a boldogiak.
Itt lehetett első alkalommal megkóstolni a Magyarország Tortája verseny idei győztes kreációit, Karikó Orsolya nagykőrösi cukrász Huncut Szilva Herceg, illetve Gyuris László cukrászmester Nagyi kedvence cukormentes alkotását.
Előbbi torta alapja egy lisztmentes, mogyorós dacquoise (lisztmentes piskótaféle) felvert karamellizált, csokoládés fahéjropogóssal, amit lágyan rétegez egy üde, könnyed és zamatos, pikánsan fűszerezett szilvás csokoládémousse, megbolondítva az egri borvidék egyik családi pincészete által megalkotott klasszikus vörösbor hangulatával. Került még az édességbe vörösboros erdei áfonya-szilvazselé. A torta koronája a frissen szedett szilva ízét idéző gyümölcsös áthúzó.
A győztes cukormentes tortában az üde, kellemesen savanykás málnavelő, a fehércsokoládés pisztáciaropogós, valamint a könnyű mascarponemousse harmonikus ízvilágát némi hibiszkuszvirág és csipkebogyóvelő teszi teljessé. A piskóta ugyancsak mandula- és kókuszlisztből készült, gabonalisztet nem tartalmaz.
Tizenegy évvel ezelőtt indította útjára a Pékszövetség az ország kenyere versenyt, amely hasonlóan a Magyarország Tortájához, két kategóriában várta a pékek nevezését: a hagyományos búzakenyereket felvonultató Szent István-napi kenyér és a szinte teljesen szabad kezet adó az Év Innovatív kenyere kategóriában. Utóbbi azért népszerű a versenyzők körében, mert gyógynövényes, fűszeres, különleges ízvilágú kenyerekkel is nevezhettek az indulók.
Programok nemcsak a budai Várban voltak, a főváros szívében, a Vörösmarty téren Csárdafesztivál várta az ünnepre érkező tömeget. A kilátogatók találkozhattak a legkedveltebb magyar ételekkel, emellett néptáncbemutatókat, divatbemutatót és koncerteket is megtekinthettek.
Az újraalkotott ikonikus ereklyetartót, az Aranyvonatot például az Alkotmány utcában tekinthették meg az ünneplők. Az impozáns vasúti kocsi az államalapító király halálának 900. évfordulójára készült 1938-ban, a második világháború alatt azonban a Szent Jobbot országos körútra szállító jármű megsemmisült. A Budakeszi Kulturális Alapítvány kezdeményezésére 2015-ben indult meg a kocsi rekonstrukciója, ennek eredményeként tavalyelőtt augusztus 20-án adták át az újjáépült Aranyvonatot.
Ugyancsak az Alkotmány utcában haladhattak végig az érdeklődők a Városok Sétányán. A program keretében a 348 magyar város zászlóit, valamint vármegyéink és a történelmi Magyarország százkét városának látványos installációját tekinthették meg az ünneplők.
Az Alkotmány utcában huszonhárom totemoszlopot állítottak fel azért, hogy bemutassák a látogatóknak röviden az ország minden egyes városát, amelynek keretében érdekességeket, meghökkentő tényeket ismerhetett meg a közönség. Az ábécérendben kiállított tablókon mindenki könnyen megtalálhatta szülővárosát, lakhelyét vagy a kedvenc kirándulóhelyét.
