Belföld
„Hadházy Ákos is csupán ugródeszkának használja Zuglót”

– Zugló az egyedüli hely, ahol nincs országgyűlési képviselő. Mondhatjuk, hogy ön látja el Hadházy Ákos munkáját?
– Hadházy Ákos munkakerülő magatartását nem nehéz észrevenni. Jól látszik, hogy Zuglót nagy ívben kerüli, talán azt sem tudja igazából merre keresse a kerületünket. A mára már mindenkit eláruló, így mindenhonnan kiutált, függetlenné lett „képviselő” úgy „képviseli” a zuglóiakat, hogy közben a vidéket járja, pénzt tarhál a szavazóitól, falusi WC-kkel fotózkodik, és izzadt szelfikkel szennyezi vizuálisan a közösségi médiát.
Egyértelműen látszik, hogy Hadházy Ákos is csupán ugródeszkának használja Zuglót, ugyanúgy, ahogy Karácsony Gergelytől kezdve Szabó Rebekán át Horváth Csaba is tette és teszi majd az összes baloldali politikus. Ezek a megélhetési politikusok nem a zuglóiakat képviselik, csakis a saját karrierjük és a jól fizető pozíciók érdeklik őket.
Jól látszik ez most például a párbeszédes Szabó Rebeka példáján, aki egész egyszerűen faképnél hagyta Zuglót, miután jó barátjától, Karácsony Gergelytől megkapta az országgyűlési képviselői mandátumát. Szabó így májusban magára is hagyta a kerületünket, bár sokat nem vesztettünk a párbeszédes politikussal, ugyanis érdemi munkát sohasem láttunk tőle, minden idők leghaszontalanabb kerületi alpolgármestere volt, nevéhez hajléktalan szépségszalon, kiszáradt klímaerdő, bedőlt Gizella úti társasház projekt és megannyi meg nem valósult porosodó stratégia kötődik. Szabó Rebeka majd nyolc éven keresztül ette az alpolgármesterek csaknem milliós kenyerét.
Feltehetjük a kérdést, hogy mit is nyer Zugló a baloldali „osztályharccal”? Semmit, csupán leamortizált Bosnyák teret és igénytelen patakpartot. Sajnos azonban megérezzük az országgyűlési képviselet hiányát annak ellenére is, hogy a kormány még így is segíti Zuglót, hogy ne pusztuljon le teljesen a baloldali, nemtörődöm vezetés alatt.
– Mennyire keresik meg a zuglóiak a problémáikkal?
– Naponta érkeznek hozzánk telefonos, illetve személyes megkeresések is, illetve a fogadóórákon is sokszor találkozom olyanokkal, akik segítségre szorulnak. Többségében önkormányzati fennhatóságú problémákkal érkeznek hozzánk, gondolok itt szeméttel, utak tisztaságával, lakásokkal kapcsolatos ügyekre, amelyekkel hiába fordultak elsőként a baloldali vezetésű zuglói önkormányzathoz, ahol általában süket fülekre találtak. Így sokszor van az, hogy nekünk kell lennünk a szócsőnek a lakosok és az önkormányzat között, ami rendszerint elég nehéz úgy, hogy négyen vagyunk kormánypárti képviselők, a tizennyolc ellenzéki, illetve álcivil képviselővel szemben.
– Hadházy Ákos már fogadóórákat sem tart?
– Hadházy, amikor néha megtalálja Zuglót, akkor is csak saját reklámozásával van elfoglalva. Naponta érkeznek hírek a helyi baloldal korrupciógyanús ügyeiről, azonban a „korrupcióvadász” elvbarátai piszkos ügyeiről kínosan hallgat. Talán kétszer volt eddig a kerületben az elmúlt hónapokban, akkor is egy kültéri padon „fogadta” a saját választóit. Ha nincs fotó, nincs fogadóóra sem nála, ebből is lehet látni, hogy nem foglalkozik Zuglóval, érdemi munkát még mindig nem láttunk tőle.
– Mit kap ön a zuglóiaktól cserébe a munkájáért?
– Egy képviselőnek nem az a dolga, hogy körülrajongják és hogy bármit kapjon a választóktól. Éppen ellenkezőleg, egy képviselőnek arra kell törekedni, hogy ő tudjon adni az embereknek. Hadházy ezt nem érti például akkor, amikor pénzt tarhál a választóitól, majd be is vallja, hogy a vártnál többet kapott, így abból kipótolta a fizetését, és sikerült egy új autót is vásárolnia. Hiszek abban, hogy Zuglót szebb és élhetőbb kerületté tudjuk tenni, és nagyon jólesik, hogy ehhez a munkához egyre többen csatlakoznak. Zuglóban jó élni, és sokkal többet érdemel a baloldali „osztályharcnál”.
– A jelek szerint hiába nincs képviselet, a kormány nem hagyja magára Zuglót. Milyen nagyobb beruházások voltak és lesznek?
– Bármilyen önkormányzati kivéreztetésről is beszélnek a baloldali politikusok Karácsony Gergely és Horváth Csaba vezényletével, a valóság az, hogy kerületünk csak a kormányra számíthat, 2018-tól kezdődően 660 milliárd forintnyi állami fejlesztési forrás érkezett Zuglóba, ami a kerület költségvetésének húszszorosa. Megújulhatott valamennyi orvosi rendelő, és most folyamatban van a Columbus utcai zeneiskola teljes felújítása is.
A Budapesti Útépítési Program keretében eddig összesen 283 millió forinttal támogatta a kormány a zuglói utak rendbetételét. Kerületünkben található a Liget Budapest Projekt is, amely mára Európa legnagyobb városfejlesztési projektje lett. Ezen belül épülhetett meg a Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza is, amelyek igazi ékkőként tündökölnek Zugló szívében. Fontos kiemelni, hogy egy kapavágás nem történt volna, ha a helyi baloldal akarata érvényesül.
– Nem csak Hadházy Ákos körül vannak kérdések. Milyen állapotok uralkodnak a kerület önkormányzatában?
– A sajtóban sajnos rendszerint a baloldali belharcokról híres a kerületünk. Zugló önkormányzatában ugyanis szinte hétről hétre összetűzésbe keverednek egymással az ellenzéki képviselők. Mindez amellett, hogy jól mutatja az ellenzék mentális állapotát, sajnos el is veszi a figyelmet a fontos zuglói ügyekről és megoldandó feladatokról. Legutóbb például a baloldali kifizetőhelyként működő „vagyonkezelő” új vezetőjének személye miatt szakadt meg a testületi ülés, a dékás-momentumos szekció ugyanis kivonult az ülésteremből, mert nem tetszett nekik az MSZP-s Horváth Csaba döntése. Mondanom sem kell, ilyenkor mi négyen, kormánypárti képviselők sem tudunk érdemi munkát végezni.
Hozhatnám példának most a legutóbbi botrányt is kerületünkből, ami szintén óriási negatív visszhangot keltett Zuglóról. Horváth Csabáék ugyanis képesek voltak a csalásért elítélt Kupper András volt cégével szerződni a parkolóautomaták üzemkész állapotban tartására. Az ügyet fűszerezni még az a tény is, hogy a képviselők mindössze 20 órával a döntés előtt találkozhattak csak az erről szóló előterjesztéssel, és csupán 51 nap volt arra, hogy az új szerződésre pályázzanak a cégek. Ez ellehetetlenítette a versenyt, emiatt pedig érdemben nem is tudtak volna rá pályázni más szereplők. A zuglói baloldalra a korrupció egészen hosszú árnyéka vetül.
– Milyen jövő elé néznek a zuglóiak?
– Zugló egy fantasztikus hely, tele lehetőségekkel. Kár, hogy a baloldali politikusok a Zuglóban csak a kifizetőhelyet és az ugródeszkát látják, amivel jobban fizető pozíciókba tudnak kerülni. Zuglónak azonban most lehetősége van arra, hogy változtasson, szeptember 18-án ugyanis a fentebb említett párbeszédes Szabó Rebeka távozása miatt időközi választást tartunk, ahol a kormánypárt jelöltjeként Juhász Pintér Pál fog megmérkőzni az ellenzéki jelöltekkel, akik egytől egyig vastagon kötődnek a helyi baloldal képviselőihez, és semmit nem nyerne velük Zugló. Én a Fidesz választókerületi elnökeként, illetve három önkormányzati képviselőtársammal együtt mindent megteszünk, hogy képviseljük a zuglóiak érdekeit, akik egy tiszta, élhető és biztonságos kerületben szeretnének élni. Hamarosan pedig lehetőség nyílik arra is, hogy Juhász Pintér Pállal eggyel többen tudjuk érvényesíteni a zuglóiak érdekeit kerületünk önkormányzatában.