Belföld
Ismét rémhírterjesztésbe kezdett a Gyurcsány vezette baloldal
A mentők és a tűzoltók üzemanyagár emelkedéséből fakadó többletköltségeit a költségvetés biztosítani fogja

Az üzemanyag- és energiaárak brutális emelkedését nem pusztán a háború, hanem az értelmetlen brüsszeli szankciók okozzák, azonban Magyarország Kormánya többször egyértelművé tette, hogy az ország működtetéséhez szükséges forrásokat a kormány maradéktalanul biztosítja – szögezte le közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Hozzáfűzték: a mentők és a tűzoltók üzemanyagár emelkedéséből fakadó többletköltségeit a költségvetés biztosítani fogja, a kormány emellett folyamatosan elemzi az üzemanyagellátási helyzetet és a kellő időben dönt majd a jelenleg október 1-ig érvényben lévő benzinárstop ügyében.
„Sajnálattal látjuk azonban, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal ismételten rémhírterjesztésbe fogott, politikai haszonszerzés céljából” – folytatták. Rámutattak: az is világos, hogy a baloldali pártok mindegyike pedig szolgai módon megszavazta volna a teljes olaj- és gázembargós brüsszeli energiaszankciókat, sőt katonákat és fegyvereket küldtek volna háborúba, amivel már rég háborús gazdasági válságba sodorták volna Magyarországot.
A baloldali ellenzék kezdetektől támadja a benzinárstopot és a rezsicsökkentés politikáját, annak ellenére, hogy a benzinárstop egy átlagos, autóval rendelkező család esetében havi 21 ezer forint megtakarítást jelent, a rezsicsökkentés pedig 181 ezer forint havi megtakarítást egy átlagos fogyasztású családnál. A rémhírterjesztés a jelenlegi háborús- és energia-veszélyhelyzetben különösen veszélyes, ezért az álhír terjesztőjét a kormány feljelenti – tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ.