Belföld
Durva sebességkorlátozás jön több kerületben is

Készül egy, a főváros egészére érvényes forgalomcsillapítási koncepció, amelyhez egyelőre a kerületektől gyűjtik be a javaslatokat, és ha minden a tervek szerint halad, ez őszre el is készülhet – tudta meg a Népszava.
A lapnak Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester beszélt arról, hogy a VI., VII. és a VIII. kerület összehangoltan, egységes rendszerben vezetnék be a 30 km/órás sebességkorlátozást, csak Soproni Tamás kissé elsiette a tájékoztatást. Niedermüller hozzátette, a politikai akarat megvan és egységes, azonban az érintett kerületek eltérő adottságai miatt további egyeztetésekre van szükség, amelybe bevonják a szakmai szervezeteket. Egyelőre arról sincs döntés, hogy ez hogyan érinti ez a kerületben lévő fővárosi kezelésű utakat.
A lap információi szerint a Budapest egészére kigondolt átfogó forgalomcsillapítási tervhez a Budapesti Közlekedési Központban már rajzolják is a térképet.