Belföld
Megkezdődtek a határvadásznak jelentkezők alkalmassági vizsgálatai

Zajlik a határvadászok toborzása, rövidesen megkezdődhet az első 2200 ember felvétele és kiképzése, így a határon jelenleg szolgálatot teljesítő katonák és rendőrök visszatérhetnek majd alakulataikhoz – mondta el a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en. Bakondi György hangsúlyozta, nagyon összetett és egyre veszélyesebb a magyar határőrizet helyzete, naponta látnak a déli határhoz közeledő, fegyveres migránscsoportokat.
A határ túloldalán előfordul fegyverhasználat is, harcolnak egy-egy határszakasz ellenőrzéséért, és ezeknek az összetűzéseknek nem egyszer sebesültjei, halottai vannak. Ezen a határszakaszon több mint 132 ezer határsértőt fogtak el idén, háromszor annyit, mint a múlt év azonos időszakában, és mintegy ezer embercsempészt, ez pedig a tavalyi kétszerese – fejtette ki a szakember.
Eközben az ukrán határon is nagy a nyomás, már összesen több mint 865 ezren, naponta átlagosan több mint tízezren menekültek a háború elől Magyarországra. Ez nehéz, tartós és költséges feladat a magyar katonai, rendvédelmi, önkormányzati és karitatív szervezetek számára – folytatta Bakondi. Kitért arra is, hogy a közeljövőben osztrák–magyar–szerb, migrációs célú, háromoldalú tanácskozás lesz a határvédelem erősítése és fegyveres bűnözői csoportok hatékonyabb felszámolása érdekében. Ausztria 2015 óta segíti Magyarországot az illegális migráció feltartóztatásában.
Az EU tagállamainak szemléletmódja változott a migrációval kapcsolatban 2015 óta, azonban az EU vezetése, a brüsszeli apparátus a migráció legalizálásáról beszél; nemcsak a gazdasági élet irányításában, a háborús szankciós politikában hoz hibás döntéseket, de hét éve nem vonja le azokat a megfelelő következtetéseket a tömeges, illegális migrációból, amelyek az európai emberek biztonsága szempontjából kulcsfontosságúak lennének – magyarázta a főtanácsadó.
A Police.hu arról tájékoztatott: szerte az országban érkeznek a jelentkezések a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezredébe, és valamennyi megyében elkezdődtek a pályázók egészségügyi, pszichológiai és fizikai alkalmassági vizsgálatai. Emlékeztettek: országos toborzási koordinációs központot állítottak fel, valamint a Készenléti Rendőrségen belül működő Központi Határvadász Toborzó Iroda mellett a határvadász századok objektumaiban öt helyszínen – Kiskunhalason, Szegeden, Orosházán, Debrecenben és Nyírbátorban – toborzóirodákat hoztak létre.
Az első jelentkezők alkalmassági vizsgálatai már el is kezdődtek. Akiket a Készenléti Rendőrség regisztrált, és akik valamennyi szükséges dokumentumot csatolták a jelentkezésükhez, azoknak már megindultak a megyékben az egészségügyi, a pszichológiai és a fizikai alkalmassági szűrései. Ahogy érkeznek be a további pályázatok, ütemezetten és soron kívül történnek a vizsgálatok. A felvétel minél gördülékenyebb és hatékonyabb lebonyolítása érdekében a szerződéses határvadásznak jelentkezőkkel a toborzók folyamatosan tartják a kapcsolatot, és várják a további pályázókat.