Belföld
Egész Európában energia-veszélyhelyzet van

Jó pár esemény bizonyítja, hogy egyáltalán nem csillapodik az európai energiaválság – kezdte videós bejegyzését Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. A politikus emlékeztetett, Németországban csak a német vállalattörténet legnagyobb mentőcsomagjával lehetett megmenteni a legnagyobb gázimportőr céget. A német kormány 15 milliárd eurós mentőcsomaggal szállt be a közműszolgáltatóba és harmincszázalékos részesedést vállalt – tette hozzá.
Kiemelte, a probléma súlyára jellemző, hogy a kancellárnak még a szabadságát is meg kellett szakítania a bejelentés miatt, s Olaf Scholz arról is beszélt, hogy a német állampolgároknak ősztől további áremelkedésre kell számítaniuk. Dömötör Csaba kifejtette, már most is zajlik egy nagy vita arról a német belpolitikában, hogy tudnak-e majd pénzügyi vagy bármilyen segítséget nyújtani a bajba jutott családoknak. Sajnos ez még nem minden, mert a Gazprom közben megerősítette az Európára vonatkozó gázkorlátozást, a Németországba irányuló Északi Áramlat vezetéken a teljes kapacitásnak csak a húsz százaléka érkezik majd, ami a teljes mennyiség ötöde – fűzte hozzá. A bejelentés következményeként a gáz európai tőzsdei ára nyolc százalékkal nőtt – mondta.
Az államtitkár megjegyezte, ilyen körülmények között tárgyalták az Európai Bizottság javaslatát, melynek az a lényege, hogy korlátoznák a gázfogyasztást az egyes tagországokban. Megjegyezte, eljutottunk oda, hogy nem abban az országban van energia-veszélyhelyzet, amelyik kirobbantott a háborút, amelyet még pár hete szankcionálni akartak, hanem egész Európában. Most mi fizetjük a háború árát, ez az, amit el akartunk kerülni és ebben a helyzetben nem olyan javaslatokra van szükség, amelyek csak tovább rontják az egyébként is nehéz helyzetet – mondta.