Belföld

Új pénzügyi-gazdasági viszonyokat fogunk teremteni

„Új beszerzési rendszerben, új pályáztatási rendszerben, új tervezési rendszerben és új elszámolási rendszerben gondolkodunk” – mondta el Lázár János építési és beruházási miniszter az előkészületben lévő törvénytervezetről rádiós interjújában.

Új pénzügyi-gazdasági viszonyokat fogunk teremteni
Lázár János építési és beruházási miniszter
Fotó: MH/Katona László

A miniszter elárulta, készül egy új, az állami beruházások rendjéről szóló törvény, amely a tervek szerint január elsejétől teljesen átalakítja a az állami, önkormányzati közcélú beruházásokat. Ennek kapcsán a Lázár kiemelte: „Tiszta vizet öntünk a pohárba. Sokkal átláthatóbb, sokkal egyszerűbb, az állam érdekeit sokkal jobban védő rendszer fog születni.”

A támogatandó beruházások kapcsán a miniszter hangsúlyozta, most olyan beruházásokat kell az államnak támogatnia, amelyek a társadalom javát szolgálják, és gazdasági növekedést is jelentenek. Lázár szerint az állam számára kiemelten fontos, hogy a pontosabb precízebb előkészítés segítségével a beruházások hatékonyságát is növeljék, ezzel pedig végeredményben jobban védjék a közérdeket. „Ez alatt azt értem, hogy jobban meg kell tervezni, hogy hol építünk iskolát, mekkora iskolát vagy uszodát építünk, milyen közinfrastruktúrákat hozunk létre” – fűzte hozzá a politikus.

Kapcsolódó írásaink