Belföld

Uniós élmezőnyben a rákmegelőzési programunk

Kiemelt cél, hogy legkésőbb 2025-ig minden EU-tagállamban létesüljön legalább egy komprehenzív rákközpont – mondta lapunknak Polgár Csaba professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa. Hozzáfűzte: intézetük 2008 óta megfelel ennek a feltételnek, így Magyarország ezt a követelményt eleve teljesíti. Beszélt arról is: az unió legújabb ajánlásai szerint bővülhet a szűrések köre.

Uniós élmezőnyben a rákmegelőzési programunk
Polgár Csaba professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa
Fotó: MH/Purger Tamás

Fontos jelzés minden szakembernek, hogy a Cseh Köztársaság kormánya – amely július 1-jén vette át az Európia Unió Tanácsának soros elnökségét – az első magas szintű hazai rendezvényét a rosszindulatú daganatok elleni küzdelemnek szentelte – hangsúlyozta lapunknak Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója.

Felidézte, hogy a Brnóban Modern daganat kontroll: Életek megmentése okos megoldásokkal címmel tartott találkozón mutatták be az Európai Unió daganatellenes küzdelemmel kapcsolatos legfontosabb programjait. A házigazda Dr. Vlastimil Válek cseh egészségügyi miniszter, kormányfő-helyettes volt, aki a teljes rendezvényt megtisztelte közreműködésével.

A számos rangos előadó közül Polgár Csaba kiemelte Stella Kyriakidest, az EU egészségügyi biztosát, Matthias Schuppet, a Europe’s Beating Cancer Plan program koordinátorát és Hans Kluget, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatóját. Az eseményen képviseltették magukat a fontos szakmai szervezetek, mint az Európai Onkológiai Intézetek Szövetsége (OECI), az European Cancer Organization (ECO), valamint a különböző betegszervezetek is.
A főigazgató főorvos közölte, az első fontos cél, hogy legkésőbb 2025-ig az összes tagállamban épüljön ki egy átfogó, azaz szakmai kifejezéssel komprehenzív ellátó infrastruktúrával rendelkező központ.

Magyarországon 2008-óta működik egy ilyen, nemzetközileg akkreditált intézmény, amely az Országos Onkológiai Intézet, mi tehát ezt a követelményt eleve teljesítjük – hangsúlyozta Polgár Csaba.

A további itthoni onkológiai központok európai akkreditációjában intézetük jelentős szakmai támogatást tud adni, mivel az Európai Rákintézetek Szövetségének (OECI) megfelelő bizottságában több munkatársunk is vezető szerepet vállal.

A Brnóban tartott konferencia másik kiemelt témája a daganatok szűrése és korai felismerése volt. Az előadók újra és újra igyekeztek fölhívni a hallgatóság s azon keresztül az emberek figyelmét arra, hogy az eddig már bevezetett emlő-, méhnyak- és vastagbélrák szűrések hatékonyságát tovább kell javítani. Az unió legújabb ajánlásai szerint további daganattípusokat szükséges bevonni a szűrések körébe.

A tervek szerint az első helyen a tüdődaganatok alacsony dózisú, CT-n alapuló szűrése áll, de tovább fognak dolgozni a prosztata- és egyes tagállamokban a gyomorrákszűrő-vizsgálatok kiterjesztésén is – fejtette ki a professzor. Rámutatott: az eddig sorolt törekvések szorosan illeszkednek a magyar Nemzeti Rákellenes Programhoz.

Polgár Csaba professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa
Polgár Csaba professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa
Fotó: MH/Purger Tamás

A Csehországban megfogalmazott gondolatok olyan közös európai célokat is tartalmaztak, amelyekben hazánk már most számos európai tagállam előtt jár. S itt nem csak az OOI-ra mint európai akkreditációval rendelkező országos illetékességű és komprehenzív onkológiai központra kell gondolni, hanem az évekkel ezelőtt megkezdett tüdőrákszűrési programunkra is. Mindezek továbbvitele és kiterjesztése csak teljes társadalmi összefogással érhető el.

Többféle lehetőségen gondolkodunk annak érdekében, hogy egyre több embert sikerüljön rávenni az emlő-, méhnyak- és vastagbélrákszűréseken való önkéntes részvételre – hangoztatta Polgár Csaba.

A cél az, hogy a lakosság minimum hetven százalékát sikerüljön megszólítani és bevonni a szűrővizsgálatokba – mondta a főigazgató. Hozzátette, jó hír, hogy ha a környező, velünk közel azonos országokhoz hasonlítjuk magunkat, akkor hazánkban messze a legmagasabb a klinikai vizsgálatok aránya, hiszen csak az OOI-ben százötven ilyen fut.

Kapcsolódó írásaink