Belföld
Elfogadta a parlament a 2023-as költségvetést

Varga Mihály pénzügyminiszter korábbi ismertetése szerint a kormány számol az ukrajnai háború elhúzódásával, amely válságot hozhat, számol a bevezetett szankciók hatásaival, a háború okozta energiaválság következményeivel, a háborús inflációval és az Európában kibontakozó gazdasági válsággal.
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a határozathozatal előtt elmondta, hogy a tanács szerint az egységes költségvetési javaslatban a módosítások a tervezett pénzforgalmi hiányt nem változtatják meg, így az államadósság összege és az eredményszemléletű hiány sem változik. Hozzátette: az alaptörvény követelménye teljesül.
A kormány ígérete szerint a büdzsé forrásait a családok támogatására, a nyugdíjak védelmére, a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzésére, az ország biztonságának megerősítésére, a munkahelyek megóvására és az újak létrejöttének a támogatására, valamint arra fordítják majd, hogy biztonságos növekedési pályán tartsák a gazdaságot.
Az államháztartás központi alrendszerének kiadása jövőre 33 426 milliárd forint, míg bevétele 31 074 milliárd forint lesz. A hiány eszerint 2352 milliárd forint lesz.
A kormány a jövő év végére a GDP 73,8 százalékára vinné le az államadósságot, ami az idei év végén várhatóan a bruttó hazai termék 76,1 százaléka lesz.
A jövő évi költségvetés szerkezetében a korábbi alapokat két új váltja fel, a rezsivédelmi alap, amelyben 670 milliárd forint és a honvédelmi alap, amelyben 842 milliárd forint áll rendelkezésre.
Az első alap a rezsicsökkentés fenntartásához biztosít forrásokat, míg a honvédelmi alap azt teszi lehetővé, hogy hamarabb, már 2023 végére elérje a kormány a NATO felé tett vállalását a honvédelmi kiadások növelésére.
Családtámogatásokra 2023-ban 3230 milliárd forint áll majd rendelkezésre, 453 milliárd forinttal több, mint idén. Ebből 370 milliárd forint jut a családokat érintő adó- és járulékkedvezmények fenntartására, a családi adózásra és a legalább négy gyermeket nevelő nők személyijövedelemadó-mentességére, valamint az első házasok kedvezményére.
A 25 év alattiak szja-mentességére 155 milliárd forintot fordít a kormányzat, míg 490 milliárd forintot meghaladó összeg lesz az otthonteremtési program kerete. Tovább növekszik az ápolási és a gyermekek otthongondozási díja.
A nyugellátásokra jövőre közel 4900 milliárd forint jut. Megmarad a teljes havi tizenharmadik havi nyugdíj, a járadékok pedig az inflációnak megfelelően növekednek. Fennmarad a nyugdíjprémium is, amelyre 25 milliárd forint áll rendelkezésre a céltartalékban. Egészségügyre 2670 milliárd forint szerepel a költségvetésben, ebből 2254 milliárd forint gyógyító–megelőző ellátásra. Oktatásra mintegy 2371 milliárd forint áll rendelkezésre jövőre.
Az önkormányzatok működésének támogatására mintegy 976 milliárd forint szerepel a büdzsében, az ideinél 102 milliárd forinttal magasabb, az önkormányzati rendszer teljes gazdálkodási kerete pedig négyezermilliárd forint. Folytatódik a Modern városok és a Magyar falu program is.
Jövőre is folytatódnak a családtámogatások és megmarad a 13. havi nyugdíj
Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók miatt egész Európában jelentős az áremelkedés és az inflációval kéz a kézben az egekbe szöktek az energiaárak is. A kormány legfontosabb célja, hogy hazánk maradjon ki a háborúból, és ne a magyar emberek fizessék meg a konfliktus árát. Ezért a 2023-as büdzsé tartalmazza a hon- és rezsivédelmi alaphoz szükséges forrásokat, melyek kiadási oldala meghaladja az ezerötszáz milliárd forintot. Utóbbi forrásai az extraprofit adókból és egyéb bevételekből származnak. A Rezsivédelmi Alapban hatszázhetven milliárd forint áll majd rendelkezésre - közölte a Pénzügyminisztérium.
A tárca tudatta, a költségvetés emellett garantálja, hogy jövőre is folytatódnak a családtámogatások, megmarad a 13. havi nyugdíj és az infláció mértékének megfelelően tovább emelkednek az idősek járandóságai is. Az a cél, hogy a gazdasági növekedés 2023-ban is folytatódjon, ám az orosz-ukrán fegyveres konfliktus és annak gazdasági hatásai lassíthatják a bővülést.
A kabinet ezért 2023-ban 4,1 százalékos növekedéssel számol - fogalmaznak a közleményben. A háborús gazdasági helyzetben is fenntartják azt a célt, hogy megőrizzék az ország pénzügyi stabilitását és egyensúlyát - így jövőre 3,5 százalékos GDP-arányos hiánycéllal és az államadósság 73,8 százalékra való csökkentésével kalkulálnak.
Tovább emelkedik a rendőrök és a katonák bére, valamint megállapították a határvadászok illetményét is - tudatta múlt hét pénteken a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A honvédek újabb fizetésemelése - a rendőrökhöz hasonlóan - két lépcsőben valósul meg: egyrészt idén szeptemberben majd 2024 januárjában. A családok támogatását 450 milliárd forinttal növelik. Nyugellátásokra 730 milliárd, oktatásra 200 milliárd, az egészségügyre 100 milliárd forinttal többet tudnak fordítani jövőre.