Belföld
Fővárosszerte bomlik a baloldali koalíció
Zuglóban „a rossz alkuk csak a korrupciót leplezték el ideig-óráig”

Határozatképtelenség okán elmaradt a zuglói önkormányzat testületi ülése csütörtökön. A képviselőknek meg kellett volna választaniuk a XIV. kerület vagyonkezelő cégének vezetőjét, ám amikor a szocialista polgármester, Horváth Csaba ráeszmélt, hogy a Momentum-DK tömörülésnek megvan a preferált jelölt megválasztásához szükséges többsége, az előterjesztést egyszerűen levette a napirendről. Ezek után a DK és annak ifjúsági tagozata, a Momentum kivonult az ülésről, így határozatképtelenné vált a testület.
Várnai László, az önkormányzat független képviselője személyes blogjában úgy értékelte a történteket: „A cégen évente keresztülfolyó három-öt milliárd forint hatalmas konc, a szocialisták, Tóth Csaba és Horváth Csaba mindent megtesznek, hogy a kontrollt megtartsák a cég fölött.”
Várnai szerint nem meglepő, hogy a „szocialista magánvállalatként” kezelt cég felügyelőbizottságába sem a Civilzugló Egyesületet, sem a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, sem a Fideszt nem engedik be. A CivilZugló képviselője úgy látja, mindenki megtesz azért mindent, hogy a saját bizalmi embere kerüljön a cég élére, eközben „lassan, de biztosan Zuglóban is szétbomlik az ellenzéki koalíció. Nem kár érte, a félrenézések, a sűrűn megkötött rossz koalíciós alkuk csak a döntésképtelenséget és a korrupciót leplezték el ideig-óráig” – fogalmazott.
Terézvárosban sem sokkal jobb a helyzet, a momentumos polgármester, Soproni Tamás már a kezdetek óta háborúban áll a kerületet megkárosítani próbáló Bálint György MSZP-s képviselővel. Ennek egyik következménye, hogy a legutóbbi testületi ülésen a Momentum–LMP–DK képviselői összefogva visszahívták pozíciójukból az MSZP-s delegáltakat. Bálint György és Soproni Tamás harca akkor robbant ki, amikor Bálint György a korábbi MSZP-s alpolgármesterrel, Hatvani Csabával kötött kölcsönszerződést.
Hatvanit jogerősen elítélte a bíróság az Andrássy úti ingatlanpanamában, ezért 123 millió forintot kellett volna neki és társainak megfizetnie Terézváros önkormányzata számára. A szerződés értelmében azonban ezt az összeget az önkormányzat csak Bálint György kifizetése után kaphatta volna meg, ezzel Soproni Tamás szerint Bálint György megpróbálta megkárosítani az önkormányzatot a kölcsönszerződésben foglalt tizennégymillió forinttal. Soproni Tamás az esetet úgy kommentálta: „Bálint György jogilag és erkölcsileg is többszörösen megbukott, nincs helye az ellenzéki összefogásban, sem Terézváros vezetésében”, állítását pedig, úgy látszik, azóta is fenntartja.
Emlékezetes, május végén a Fővárosi Közgyűlés ülése is elmaradt, akkor a Momentum és a DK csörtéje miatt. A Momentum ugyanis nem kívánta megszavazni a gyurcsányista jelölt, Bősz Anett főpolgármester-helyettessé választását.

Karácsony Gergely egy tavaly már megbukott ötletének felfrissítésével próbálkozik, bejelentette: azért, hogy „ne heverjen parlagon” a lezárt budai alsó rakpart, „pihenőparkot” hoznak létre. Ez azt jelenti, hogy virágládás növényeket helyeztek el. Valószínűtlen azonban, hogy a fővárosiak a tűző naptól itt keresnének menedéket, hiszen nem messze található a Tabán, így ez is csak egy újabb példája a főpolgármester látszatzöld intézkedéseinek. Emlékezetes: tavaly nyáron a szintén lezárt pesti rakparton, a Kossuth tér és a Lánchíd között alakították ki Karácsonyék „a város új, szuper menő ideiglenes parkját” (képünkön), ám sem a felforrósodott aszfalton szomorkodó, dizájnos utcabútorok, sem a virágládákban szikkadó, de árnyékot persze nem adó növények nem vonzották a budapestieket…