Belföld

Karácsonyék brüsszeli módra sarcolnának

A Fővárosi Közgyűlés nemcsak a parkolás drágításáról, hanem egy harminckétmilliárdos kölcsön felvételéről is döntött, miközben a baloldali városvezetés bort iszik és vizet prédikál a Brüsszelből honosított energetikai politikája kapcsán.

Karácsonyék brüsszeli módra sarcolnának
A főpolgármester ismételten magyarázkodásra kényszerült
Fotó: MH/Katona László

A Fővárosi Közgyűlés a héten elfogadta a parkolási rendelet módosítását, ami remekül illik Karácsony Gergely főpolgármester brüsszeli zöld, autósbüntető intézkedéseinek sorába. A rendelet értelmében a legdrágább területen óránként hatszáz forintot kell majd fizetniük az autósoknak. Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP budapesti frakcióvezetője a Hír TV vendégeként elmondta: ez még messze van Karácsony Gergely vállalásaitól, hiszen főpolgármesteri programjában azt ígérte, hogy az egységes parkolási rendszer bevezetésével értékes területeket fognak felszabadítani fák, gyalogosok és kerékpártárolók számára.

Wintermantel arról is beszélt, hogy a kormánypártok módosítójavaslatát, amely szerint a parkolás egységesen kezdődjön 8:30-tól, ezzel segítve a szülőket, akik iskolába, óvodába viszik gyermekeiket, szinte már „természetes módon” a baloldali többség leszavazta. A parkolási rendszerről a frakcióvezető elmondta: „Ez még messze nem az, egységes parkolási rendszerről akkor tudunk majd beszélni, ha fővárosszerte be tudjuk vezetni a mobil applikációs fizetést.” Ennek kapcsán hangsúlyozta ugyanakkor: a rendelet még szabályozza a parkolóórák szükségességét és számát, ezek fenntartása azonban a kerületek rengeteg pénzét emészti fel.

A másik slágertéma az elmúlt hetekben az energiaspórolás. Ennek kapcsán a kormánypárti politikus emlékeztetett: érdemes megnézni, hogy Karácsony Gergely mivel kezdte főpolgármesteri intézkedéseit. Bejelentette a klímavészhelyzetet, ám nem történt semmi.

A klímavészhelyzetnek „számos olyan intézkedés volt a része, amit 2020-ig le kellett volna zárni, mint például a fővárosi cégek energialábnyomának a felmérése, ami nem történt meg.” Most viszont, amikor „kicsúcsosodik az energiahelyzet”, mindenféle Brüsszelből hozott intézkedést próbál a baloldal meghonosítani, és lakosságnak megmondani, hogyan spóroljon az energia fogyasztásával – vélekedik Wintermantel.

Miközben Karácsonyék a lakosságot kívánnák bevonni a brüsszeli szankciós politikába, addig a két főpolgármester-helyettes, a DK-s Bősz Anett, valamint a szocialista Tüttő Kata is autóval érkezett a közgyűlésre – jegyezte meg a frakcióvezető.

Mint ismeretes, Karácsony Gergely nemrég az ATV műsorában elszólta magát a „zöldpolitikája” kapcsán, hiszen a tervek szerint a fővárosi intézményekben hűtési, illetve télen fűtési korlátozást kívánnak bevezetni. Ezzel szemben a műsorban Karácsony úgy fogalmazott: „Ha húsz fokon fűtjük a lakásainkat, akkor sokat lehet megtakarítani.” Ez könnyen értelmezhető úgy is, hogy a főpolgármester a Főtáv 240 ezer fogyasztójánál is korlátozná a téli fűtést. Karácsony elszólása kapcsán a közösségi oldalán volt kénytelen magyarázkodásba kezdeni, kevés sikerrel.

A szerdai közgyűlésen emellett még megszavazott a baloldali városvezetés egy 32 milliárdos fejlesztési hitelt is, amit húsz évre vennének fel. Ennek kapcsán Wintermantel Zsolt megjegyezte: „Azt látjuk, hogy amikor baloldali vezetése van a városnak, előbb vagy utóbb mindig elfogy a pénz. Tarlós István kétszázmilliárd forinttal adta át a várost.” A kormánypártok frakcióvezetője ehhez hozzátette: a Demszky-féle korszakból a hitelfelvétel kapcsán nagyon rossz emlékeik vannak a budapestieknek.

Wintermantel ugyanakkor emlékeztetett: a hitelfelvételhez Varga Mihály pénzügyminiszter aláírása is szükséges, így ez még nem automatikus. A frakcióvezető szerint itt érdemes megjegyezni, hogy amennyiben a kormány nem járul hozzá a hitelhez, könnyen lehet, hogy Karácsony ismét előveszi majd az „áldozatkártyát”, és a kormányra fog mutogatni, annak ellenére, hogy az idei évben a tervezettnél húszmilliárd forinttal több iparűzési adó folyt be. A hitellel kapcsolatban Wintermantel kiemelte: amennyiben megtörténik a felvétele, azt még négy ciklussal később is fizethetné a Fővárosi Önkormányzat.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom