Belföld

Rengeteg iratanyag vált kutathatóvá

Digitálisan is elérhetők az oszmán hódoltság és a Rákóczi-szabadságharc dokumentumai

A Magyar Nemzeti Levéltár és az Osztrák Állami Levéltár újabb megállapodásának köszönhetően számtalan irat válik elérhetővé és ezzel kutathatóvá online, köztük a Habsburg Monarchia teljes Hadügyigazgatásért felelős központi hivatalának, az Udvari Haditanácsnak a nyilvántartókönyvei is. Első lépésben 165 ezer felvételt tesznek majd közzé az oszmán hódoltság, valamint a Rákóczi-szabadságharc iratanyagából.

Az 1926-ban Ausztria és Magyarország által aláírt badeni levéltári egyezmény értelmében a Habsburg, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia egykori közös hivatalainak, minisztériumainak az iratai a két állam közös szellemi tulajdonát képezik. A szerződés rendelkezésének megfelelően a levéltári iratanyag nagyobb része Bécsben maradt, de Magyarország jogot kapott arra, hogy magyar levéltáros szakemberek, levéltári delegátusok dolgozzanak Bécsben az Osztrák Állami Levéltárban.

A 16–20. századi magyar történelem nem kutatható bécsi levéltári források nélkül, ezért az Osztrák Állami Levéltárban két magyar levéltári delegáció működik, a polgári levéltári delegátust a Magyar Nemzeti Levéltár küldi ki, míg a katonai levéltári delegátusok a Hadtörténelmi Levéltár munkatársai közül kerülnek ki. Feladatuk a magyar jogok gyakorlása, az irategyüttesek feltárása, másoltatása, segédletekkel történő ellátása, továbbá az Osztrák Állami Levéltárban kutatásokat végző magyar, illetve magyarországi kutatóútra készülő külföldi kutatók tájékoztatása és segítése.

Az Osztrák Állami Levéltár iratanyagából hatalmas mennyiségű, Magyarországon elérhető mikrofilmállomány származik. A jelenleg zajló és a jövőben tervezett digitalizálás szervezett formában történő kielégítése céljából a két intézmény néhány évvel ezelőtt együttműködési megállapodás keretében szabályozta a felvételek használatának kérdését.

A közelmúltban kötött megállapodás megújítja a korábbi együttműködést, illetve kiterjeszti további történetileg igen jelentős iratanyagokra. Ennek köszönhetően elérhető lesz online a Habsburg Monarchia teljes hadügyigazgatásáért, a katonaságért felelős központi hivatalának, az Udvari Haditanácsnak az 1557 és 1712 között keletkezett összes nyilvántartókönyve.

Első lépésben 165 ezer felvételt tesznek közzé, amelyek segítségével az oszmán hódoltság, illetve a Rákóczi-szabadságharcra vonatkozó iratok kutatása válik könnyebbé és megismerhetővé a szélesebb nyilvánosság számára is.

Kapcsolódó írásaink