Belföld
Ma fogadja a miniszter a pedagógusok egyik vezetőjét

Gyors megoldásra vár a tanárhiány – nyilatkozta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) vezetője a Kisalföldnek, ahol arról is beszámolt, hogy ma találkozóra készül Pintér Sándor belügyminiszterrel. Horváth Péter elmondta: évek óta sokkal több kolléga megy nyugdíjba vagy hagyja el a pályát, mint ahány frissen végzett pedagógus foglalkozni kezd a diákokkal. Szerinte annyira nyílik az olló a kezdő tanárok és a pályától búcsúzók száma között, hogy rövid távon nem mutatkozik esély ennek a megfordítására.
Kulcskérdés a bérezés – fogalmazott, hozzátéve: arra számít, hogy sikerül előrelépni e tekintetben. – Mi azon vagyunk a Nemzeti Pedagógus Karral, hogy a pedagógusbérek alapját ne a 2014-es minimálbér határozza meg, hanem a korábbi jogszabályoknak megfelelően a mindenkori minimálbér alapján számítsák a fizetéseket. Ez tenné kiszámíthatóvá a helyzetünket. Így a pályakezdők bére bruttó négyszázezer forintra emelkedne. Emellett szükség lenne arra is, hogy az igazgatók elismerhessék azoknak a kollégáknak a munkáját, akik gyakran vállalnak többet az átlagnál – magyarázta az NPK elnöke.
Miközben a valamennyi pedagógust tömörítő NPK vezetése egyeztetni készül az oktatási ágazat irányítójával, a tanárok elenyésző hányadát képviselő PDSZ újabb flashmobot tartott a hétvégén. A megszűnő Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) épülete elé szervezett szombati akción Szűcs Tamás volt PDSZ-elnök vezényletével száz tanár tartott a magasba különböző színű lapokat aszerint, hogy a jelenleg állományban lévő pedagógusok között a különböző életkori csoportoknak mekkora az aránya. A résztvevők a tanári állomány elöregedésére kívánták felhívni a figyelmet.
Megírtuk, a kormány elkötelezett a pedagógusok megbecsülése és bérük további emelése iránt. Alighogy megalakult az új kormány, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár már tárgyalt is a tanárok képviselőivel, ahol rögzítette: a kormány jogosnak tartja a nevelők követeléseit. Az egyeztetések várhatóan a nyári vakáció idején is tovább folytatódnak.
Ismert, a pedagógusok bére az életpályamodell 2013-as bevezetése óta mintegy ötven százalékkal emelkedett, továbbá 2020-ban tízszázalékos (szakképzésben harmincszázalékos) emelést kaptak az oktatásban dolgozók. Idén januárban újabb tíz százalékkal növelték meg a fizetéseket a köznevelésben, és ahogy Orbán Viktor miniszterelnök már beszámolt róla: jövőre és 2024-ben további tíz-tízszázaléknyi pluszpénz jár majd a pedagógusoknak. Gulyás Gergely miniszter ehhez nemrég hozzátette: ha a gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, a már megígértnél nagyobb mértékű emelés is elképzelhető.