Belföld

Egymásnak esett a DK és az LMP az Országgyűlésben

Kis színes az Országgyűlésből: Keresztes László Lóránt (LMP) a mai egyik felszólalásában (helyesen) elfogadhatatlannak nevezte a DK-s Niedermüller szavait, amiben úgy emlékezett meg Trianonról, hogy szerinte Trianonnak köszönhetően a határon túli magyarok ma jobban élnek Romániában vagy Szlovákiában, mint Magyarországon. Keresztes szavai alatt a fotóművész Gréczy Zsolt (DK) ezt kiabálta be: „Nekünk köszönhetitek, hogy egyáltalán frakciótok van” - utalva, arra a trükközésre, hogy a DK adott kölcsön mandátumot az LMP-nek, hogy frakciót tudjon alakítani és ezáltal több pénzt - számolt be a történtekről Nacsa Lőrinc Facebook-oldalán.

Egymásnak esett a DK és az LMP az Országgyűlésben
Keresztes László Lóránt, az LMP vezérszónoka felszólal a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban tárgyalt vitáján, az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. július 8-án
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A kormánypárti politikus azt írta: pont ilyen a gyurcsányi fenyegetőzés, zsarolás, figyelmeztetés. Szoros szövetségeseiket is fenyegetik beszéd közben, ahogy Karácsony Gergelyt is SMS-ben zsarolta Gyurcsány, így működik ma a Városháza is. 

Ráadásul Gréczy volt az, aki ellenezte a határon túli magyaroknak juttatott vakcinákat - emlékeztetett Nacsa.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom