Belföld

Tanúságtétel az őszi népszámláláson

Vallási hovatartozás

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) arra kéri a katolikus híveket, válaszoljanak a vallási hovatartozásukra vonatkozó kérdésre az őszi népszámláláson.

A hívek vallási hovatartozásuk megadásával tanúságot tehetnek katolikus hitükről. Az egyház Krisztus titokzatos teste, ezáltal, ha keresztény hitről beszélünk, akkor Krisztusról beszélünk, akinek megvallása a hivatásunk – hangsúlyozták a közleményben.

Kitértek arra: az MKPK hivatalos segélyszervezete, a Katolikus Karitász továbbra is többféleképpen segíti az ukrajnai háború elől menekülőket, a határ menti Barabáson eddig mintegy tizenötezer menekülttel dolgozott legalább 950 önkéntes és százötven munkatárs, a budapesti BOK-csarnokban kialakított humanitárius tranzitváróban tizenkét órás műszakokban szintén több ezer menekült kapott segítséget.

Kárpátalján a Munkácsi Karitásszal együttműködve a Katolikus Karitász már több mint százötvenmillió forint értékű élelmiszert, higiéniai és gyermekápolási eszközöket, babakocsit, pelenkát, gyógyszert, kötszert, orvosi eszközt és kisbuszokat adott át. Elindult a szervezet hosszú távú segítségnyújtási programja is a hazánkban maradó menekültek támogatására.

Kapcsolódó írásaink