Belföld

Jakab éjszakába nyúlóan dolgozott kabinetfőnökével

A korábbi vezető szerint a DK fasiszta tagozatát nem lehet megmenteni

Napról napra nehezebb helyzetbe kerül Jakab Péter, a Jobbik elnöke. A DK fasiszta tagozatát az elmúlt hetekben sorozatos botrányok rázták meg, amelyek egy része a pártelnök kampányfőnöke, Molnár Enikő miatt robbant ki.

Jakab éjszakába nyúlóan  dolgozott kabinetfőnökével
Jakab Péter
Fotó: MH / Hegedüs Róbert

A pártelnökség a múlt héten a Mamuszosnak becézett hölgy jogainak csorbítását akarta elérni, és ennek nyomán Jakab már puccsot emlegetett, sőt lemondással fenyegetőzött. Z. Kárpát Dániel az ATV-ben elismerte, hogy valóban paprikás hangulatú elnökségi ülés zajlott, mert az elnökség egy része nem ért egyet Jakab vezetési stílusával, és lényegében valós hírek jelentek meg a sajtóban.

Az információk szerint a Jakabbal szembefordulók élére éppen az a Potocskáné Kőrösi Anita elnökhelyettes állt, akit korábban éppen ő támogatott. Az elnökségi ülésekre válaszul az elnök – öt nap töprengés után – feljelentette helyettesét hűtlen kezelésért. Ezt azonban a dunakeszi Jobbik-szervezet elnöke nem nézhette tétlenül, és etikai eljárást kezdeményezett Jakab ellen. Pillanatnyilag úgy tudni, már a teljes pártelnökség követeli Jakab Péter távozását,
és Ander Balázs, a párt alelnöke a választmány rendkívüli összehívását kezdeményezte, az ő joguk ugyanis az elnök felfüggesztése.

Jakab azonban láthatóan töretlenül bízik kabinetfőnökében, akivel a Bors szerint a héten is együtt töltött egy éjszakát. A bulvárlap egy olvasója fotózta le a Jobbik elnökét, amint éppen bemegy egy épület hátsó bejáratán, és 20 órás „tanácskozást” követően, másnap reggel a Bors riporterei lencsevégre kapták, amint kijöttek a lakásból. A lap szerint ezúttal óvatosságból abban a lakásban voltak, amit az Országgyűlés bérel Jakab számára azon a környéken, ahol
a pártelnök családjának több ingatlana is megtalálható.

Sneider Tamás, a Jobbik korábbi vezetője, úgy véli: Jakab szerencsés helyzetben van, mert nincs, aki átvegye a párt irányítását. „Nem nagyon látok olyan személyt, aki vállalná azt, hogy gyakorlatilag megszünteti a pártot, mert bárki megpróbálhatja átvenni Jakab Péter után, akár régi vezetők is visszamehetnének, a Jobbikot már nem lehet megmenteni” – jelentette ki Sneider.

Kapcsolódó írásaink