Belföld
Demokráciaügyben is ütközött Baranyi Krisztina a többséggel
A ferencvárosi polgármester eltörölte volna a lakosság által kezdeményezett közmeghallgatás intézményét
Amint arról beszámoltunk, a IX. kerületi képviselő-testület legutóbbi ülésén ismét „kiment” a többség Baranyi Krisztina polgármester alól, szövetségesei sem szavazták meg a költségvetés módosítását, amelyben – az állítólagos forráshiány, kormányzati kivéreztetés dacára – olyan tétel is szerepelt, mint egy Bakáts téri önkormányzati kávézó–nyilvánosvécé-komplexum létrehozása.
A Kilencben az élet ferencvárosi Facebook-csoportban most arra hívták fel a figyelmet, hogy a jegyző – nyilvánvalóan a polgármester szándéka szerint – eltörölte volna a helyi közmeghallgatás lakosság általi kezdeményezésének lehetőségét.
A szervezeti és működési szabályzat eddig úgy rendelkezett, hogy „ha legalább háromszáz választópolgár írásban kezdeményezi a választópolgárok nagy részét érintő kérdéskör megvitatását, a kezdeményezés előterjesztését követő rendes ülésen a képviselő-testületnek a közmeghallgatást el kell rendelnie, és azt a kezdeményezéstől számított harminc napon belül meg kell tartani.”
A jegyző azzal indokolta a lehetőség megszüntetését, hogy a megfogalmazás nem egyértelmű, és a választójog ellenőrzésére sincs jogilag lehetőség. „Ebben a jegyzőnek igaza van, ám akkor sem az a helyes megoldás, hogy akkor inkább ne is legyen ilyen lehetőség” – írta posztjában Mészáros Szilárd, az önkormányzat Gazdasági és Közbeszerzési Bizottságának külsős tagja. Felidézte, hogy 2020 nyarán ferencvárosi civilek – a StadiOFF csoport – éltek ezzel a jogintézménnyel, és leadtak több mint háromszáz aláírást, amellyel közmeghallgatást kezdeményeztek Baranyi Krisztinánál az atlétikai stadion ügyében. „A polgármester akkor a közmeghallgatást nem, a kezdeményezési lehetőség eltörlését viszont most támogatta” – jegyezte meg Mészáros Szilárd.
Tudatta azt is, hogy a bizottság (amelynek elnöke Takács Krisztián, a Momentum helyi képviselője – a szerk.) a legutóbbi ülésen benyújtott egy módosító indítványt, amelyben a lehetőség eltörlése ellen foglalt állást, leszögezve: „Meggyőződésünk, hogy a közmeghallgatás elvi rendeltetésének kívánatos érvényesülése a kapcsolódó jogi szabályozás ellentmondásmentes jellegét, körültekintő megalkotását feltételezi, nem pedig a lakosság általi közmeghallgatás-kezdeményezés intézményének megszüntetését.” A módosítást a képviselő-testület – Baranyi Krisztina ellenszavazatával – elfogadta, így továbbra is kezdeményezhető közmeghallgatás háromszáz kerületi polgár aláírásával.
A szintén momentumos Mátyás Ferenc arról írt bejegyzést, hogy szabálytalanul – az előírt kiértesítési határidőket be nem tartva – hívott össze rendkívüli testületi ülést csütörtökre a polgármester, ezért a törvényesség helyreállítása érdekében kezdeményezte annak elnapolását.
Baranyi a költségvetés módosításáról, valamint az önkormányzati cégek 2021. évi beszámolójáról és 2022. évi üzleti tervéről szavaztatta volna a képviselőket, miután korábban ezeket nem sikerült elfogadtatnia. Tekintettel az igazán fajsúlyos kérdésekre, fontos a jogszerűség, „különben a kormányhivatal a teljes eljárásunkat megsemmisítheti” – figyelmeztetett Mátyás Ferenc. Hozzáfűzte, a beszámolókat a hónap végéig el kell fogadni, ha a kormányhivatal szabálytalan összehívás miatt megsemmisíti a döntéseket, nem lesz határidőben elfogadott beszámoló, amivel további bírságokat kockáztat az önkormányzat.