Belföld

Volner: Jakab Péter átverte a baloldali pártokat

Bőséggel van bizonyíték a szexuális bűncselekmény kísérletére – véli a Jobbik egykori alelnöke

Nem életszerű, hogy a Jobbik elnöke egy nemi erőszak kísérletéről csak öt hónappal később szerez tudomást, nagyon meg kell tehát gondolnia, hogy mit mond az eljárás során, hiszen nagyon könnyen a hamis tanúzás csapdájába eshet – mondta a szexuális zaklatási ügyről Volner János volt országgyűlési képviselő, a párt egykori alelnöke.

Volner: Jakab Péter átverte a baloldali pártokat
Volner János nem tartja életszerűnek az elnök védekezését
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Súlyos ellentmondások vannak Jakab Péter pártelnök kijelentéseiben a Jobbikban kirobbant szexuális botrány kezelésében – mondta lapunknak Volner János, a Jobbik egykori alelnöke, a Huxit Párt alapítója.

„Először is azt fontos tisztázni, ha valakinek tudomására jut egy ilyen bűncselekmény, akkor nem az a megoldás, hogy elkezdünk várni arra, hogy etikai bizottság elé kerüljön az ügy, hanem azonnal el kell járni a párton belül az elkövetővel szemben. A Jobbik elnökének, mint a pártot hivatalosan jegyző vezetőnek, tehát személyesen kellett volna elindítania az etikai eljárást. Másodsorban pedig, mivel egy gusztustalan bűncselekmény gyanúja merült fel, az elnöknek elemi kötelessége, hogy haladéktalanul büntetőeljárás megindítását kezdeményezze, hogy a nyomozóhatóság végezhesse a munkáját, és a több hónapos késedelem ne veszélyeztesse annak eredményességét” – fejtette ki véleményét Volner János.

Hozzátette: kicsi a valószínűsége annak, hogy Jakab Péter mint elnök az egészről nem is tudott. Volt rendőrként mondja Volner, nem életszerű, hogy a párt elnöke egy nemi erőszak kísérletéről csak öt hónappal később szerez tudomást, nagyon meg kell tehát gondolnia, hogy mit mond az eljárás során, hiszen nagyon könnyen a hamis tanúzás csapdájába eshet, nem csupán az áldozat élettársának, Szilágyi Györgynek a vallomása alapján. Szilágyi ugyanis nagy nyilvánosság előtt is elmondta, hogy a szexuális terrorba fulladt buli után két nappal a pártelnököt s kabinetfőnökét, Molnár Enikőt is tájékoztatta, továbbá kérte az ügy kivizsgálására, valamint az elnökség többi tagját is értesítette a történtekről.

Volner kifejtette, ráadásul a sértett hölgy arról is beszámolt, hogy a feltételezett elkövető környezetéből többször is felhívták egy bizonyos telefonszámról, és fenyegették, megpróbálták rávenni a hallgatásra. „Ha korábban Földi István és rokonsága nem hívogatta a hölgyet erről a számról, akkor az a nyomozóhatóság előtt igazolja, hogy bőséggel van a bűncselekmény megtörténtét alátámasztó bizonyíték, másrészt Gyüre Csaba országgyűlési képviselő, az áldozatot kiszabadító szemtanú vallomása is egyértelműen alátámaszthatja a bűncselekmény megtörténtét. Gyüre Csaba az a független szereplő, aki mindent látott és tapasztalt” – fejtette ki a politikus.

„A korábbi szövetséges baloldali pártok kínos hallgatása előre jelzi azt, amiről már 2018-ban beszéltem – folytatta Volner – vagyis hogy a baloldali ellenfelek használni fogják a Jobbikot egészen a 2022-es választásokig, megvárják, hogy a Jobbik megmaradt szavazói beolvadjanak a baloldalba, s utána le fogják darálni a Jobbikot. Most ennek lehetünk tanúi” – jegyezte meg a párt egykoron legnépszerűbb politikusa, korábbi frakcióvezetője. Szerinte erre utal, hogy a napokban Fekete-Győr András, a Momentum frakcióvezetője egy interjúban úgy fogalmazott, ők nem fognak krumplit lóbálni az Országgyűlésben és a miniszterelnököt szidalmazni, Donáth Anna pedig arról beszélt, hogy nincs ennyi pártra szükség az ellenzék soraiban. Volner szerint a Jobbik 2026-ban már nem lesz a baloldali összefogás része, s tekintettel arra, hogy a pártot elhagyta tagságának, aktivistáinak a zöme, a Jobbik már fel sem fog tudni állni a következő országgyűlési választásra.

Jakab Péter átverte, megtévesztette a baloldali pártokat akkor, amikor a Jobbik óriási szervezeti hátteréről beszélt, ez azonban már évek óta csak egy blöff, egy fikció, ezt a mesét a 2022-es választás előtt még be tudta adni Jakab Péter – fogalmazott Volner János. Az idei választás azonban megmutatta, hogy a szavazók nem tartottak Jakab Péterrel az árulásban, nagy többségük inkább a Mi Hazánkat és a Fideszt választotta, kilencszázezer jobbikos szimpatizáns pedig végleg eltűnt a párt számára.

Kapcsolódó írásaink