Belföld
Vihart kavart helyben is az erőszak híre

Megírtuk, december 11-én a Szamos parti település, Ököritófülpös horgásztanyáján gyűlt össze a Jobbik vezérkara disznótorra, és a buli estéjén egy szatmári jobbikos próbálta megerőszakolni Szilágyi György Jobbik-alelnök huszonnégy éves élettársát. Az áldozat hétvégén nyílt levelet tett közzé, miután a Fidesz-frakció női képviselői közleményben ítélték el a vele történteket. „Ha egy baloldali vagy liberális asszonnyal erőszakoskodnak, és akár évtizedek múlva hozza azt nyilvánosságra, akkor is kiáll érte a teljes baloldali, liberális közösség és a jogvédők hada. Ha viszont egy négyéves kislány jobboldali édesanyjával történik hasonló, akkor az arra számíthat, hogy a sajátjai megkövezik, őt tekintik hibásnak” – írta.
Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselő a parlamentben a Jobbik botrányáról azt mondta, Földi István a gyanú szerint szexuálisan zaklatta a párt munkatársát, amelynek kapcsán „fenyegetés, áldozathibáztatás és az ügy elkenése” is felmerült. Hangsúlyozta, „ez a Jobbik igazi arca”, majd hozzátette, a párt „morális hanyatlásának lehettünk szemtanúi az elmúlt években”, miközben Jakab Péter újraválasztása annak ellenére történt, hogy ez a párt egyik legsúlyosabb botránya, amelyet a „régi-új elnök megpróbált eltussolni”. Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára úgy fogalmazott, akik részt vettek az ügy eltussolásában, azokkal szemben felmerül a bűnpártolás gyanúja.