Belföld

Ügyészség: nem figyeltek meg a rendőrök törvénysértő módon politikusokat

A döntést ismertető pénteki közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség azt írta: a hivatali visszaélés bűntette miatt folytatott eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

Ügyészség: nem figyeltek meg a rendőrök törvénysértő módon politikusokat
Az Ügyészség épülete
Fotó: MH

Felidézték, hogy az ügyészségen egy más bűncselekmény miatt folyamatban lévő ügy gyanúsítottja feljelentést tett, mert álláspontja szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának volt vezetője 2017 őszétől többször adott utasítást engedély nélküli megfigyelésekre.

A feljelentés szerint a megfigyelések során az érintettek - köztük a mentelmi joggal rendelkező Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, valamint több "Ligetvédő" - mozgását fényképekkel is dokumentálni kellett, és a fotókat egy közös üzenetküldő csoportba töltötték fel a rendőrök.

A jogszabályok alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság személyi állománya részt vesz fővárosi rendezvények biztosításában, ezeken a nyilvános rendezvényeken készített felvételek nem azonosak a büntetőeljárásról szóló törvény szerinti rejtett figyeléssel - közölte a főügyészség.

A nyilvános rendezvények, tüntetések célja amúgy is az, hogy a résztvevők a nyilvánosság előtt fejthessék ki véleményüket, vállalva azt is, hogy az eseményen felvételeket készítenek róluk - tették hozzá. A gyülekezés biztosításában résztvevő rendőrök a rendezvények előtt és után nem figyelték meg az országgyűlési képviselőket, ilyet maga a feljelentés sem állított - tették hozzá.

 Az ügyészség álláspontja szerint a feljelentő összekeverte a büntetőeljárásról szóló törvényben szabályozott, valamely bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban alkalmazott rejtett figyelést mint leplezett eszközt és a rendezvénybiztosítások során rendészeti célból és a gyülekezési joggal kapcsolatban végrehajtott tevékenységet - fogalmaztak.

Az ügyészség a jogellenes megfigyelésekre vonatkozó ügyrészt külön eljárásban bírálta el, az alapügy nyomozása továbbra is folyamatban van - ismertették, de az alapügyről bővebb tájékoztatást nem adtak.

Kapcsolódó írásaink

Zajlik az ügyészségi vizsgálat

ĀA Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt nyomoz a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaélések ügyében