Belföld
Ismét kiment a többség Baranyi alól
A ferencvárosi képviselő-testület csütörtöki ülésén ismét „kiment” a többség Baranyi Krisztina polgármester alól, az elvileg őt támogató képviselők sem szavazták meg a költségvetés módosítását. Gyurákovics Andrea, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője lapunknak tegnap azt mondta, az előterjesztésben olyan kiadások szerepeltek, mint a Bakáts téren az önkormányzati vagyonkezelő cég által hetvenhétmillió forintból létesítendő kávézó (!), amelyet Baranyiék szerint az indokol, hogy „nincs hol meginni egy kávét” – miközben a környék vendéglátóhelyektől hemzseg –, továbbá a köztéri vécé hiánya, amit az önkormányzati kávézó-nyilvános vécé komplexummal orvosolnának.
A baloldali képviselőknek sem tetszett az ötlet, azt javasolták, inkább pályáztassák meg a projektet. De felbukkant a tervek közt a Döme Zsuzsanna „Suzi” kétfarkú kutya párti alpolgármester „Bakáts Bunkerének” támogatására szánt ötvenmillió forint is, és bár Baranyi jobbkeze szerint a pincehelyiség „fantasztikus kiállítóhely” lenne a tavaly kapott tízmilliós összeg megfejelésével, az előterjesztés elutasítása miatt egyelőre ez az ötlet is függőben maradhat.
Torzsa Sándor, helyi szocialista képviselő arról beszélt: ha igaz, amit Baranyi hangoztat, hogy a kormányzati elvonások miatt már a tartalékait éli fel az önkormányzat, akkor először a kötelezően vállalt feladatokat kellene megfinanszírozni, utána jöhetne a tömbrehabilitáció, és csak ezek után az összes többi, ám enélkül csak egy koncepció nélküli módosításról van szó.
A tavalyi zárszámadást csak a kormánypárti képviselők nem szavazták meg. Gyurákovics Andrea rámutatott: alultervezett a bevételi és a kiadási oldal, ezzel a trükkel érik el Baranyiék, hogy év végén azt mondhassák: lám, mennyit spóroltak. „Folyamatosan igyekeznek félrevezetni a testületet azzal, hogy kormányzati kivéreztetés van, de jól látszik, hogy nincs, tavaly hatszázmillió forinttal több iparűzési adó folyt be, mint ami a tervezett volt, idén pedig eleve rekordnagyságú összeg, több mint ötmilliárd forint van betervezve az iparűzési adóból.” A zárszámadásban szerepel, hogy 2021-ben „az önkormányzat gazdálkodásának stabilitása biztosított volt, likviditási problémák nem merültek fel”. Ugyanakkor a vállalt feladatok teljesítésénél beszédes hiányosságok vannak. „Kötelezettségvállalás nem történt” megjegyzés szerepel például a járdafelújításnál, a „Törd a betont!” projektnél, a szintén sokat reklámozott „közösségi tervezésnél”, a „közterületek táblázásánál”, takarítógép, kátyúzógép beszerzésénél vagy az elsődleges ígéretek között szereplő „fakataszter” elkészítésénél, de a beharangozott évi háromszáz fa helyett is csupán 82-t sikerült elültetni tavaly. Ennél is szomorúbb, hogy az életveszélyes állapotban lévő épületeknél sem kezdődtek meg a munkálatok, holott például a Haller utca 50. függőfolyosói már 2019-ben is a halaszthatatlan ügyek közt szerepeltek.