Belföld

Sikeres a Stipendium Peregrinum ösztöndíj

Negyven diák nyert támogatást a Stipendium Peregrinum ösztöndíj azon részén, amely a tehetséges fiatalok legrangosabb külföldi felsőoktatási intézmények felvételi eljárásában történő részvételét támogatja – közölte a Nemzeti Tehetség Központ.

A közlemény szerint az ösztöndíjprogram 2019 óta támogatja azokat a 17–23 éves, kiemelkedően tehetséges, Magyarországon és a határon túl élő magyar fiatalokat, akik neves külföldi egyetemeken szeretnék folytatni tanulmányaikat. A tavaly novemberben meghirdetett pályázatra, amelyre április 15-ig lehetett jelentkezni, 70 diák 92 pályázatot adott be.

A diákok idén is 700 ezer forintig igényelhettek vissza nem térítendő támogatást többek között a felvételi eljárás és a nemzetközi nyelvvizsga díjára, valamint utazási költségre – ismertették, hozzátéve: az ösztöndíj a fiatalok – elsősorban személyesen történő – külföldi felvételi költségeinek finanszírozását segíti a 2022/2023-as tanévre, ami pályázatonként átlagosan 136 ezer forint támogatást jelent a nyerteseknek.

Kiemelték, hogy az ösztöndíjprogram indulása óta 55 százalékkal emelkedett a pályázók száma, ami azt bizonyítja, hogy a fiatalok érdeklődnek a támogatás iránt, és egyre nagyobb motivációt éreznek arra, hogy a világ legrangosabb külföldi felsőoktatási intézményeibe felvételizzenek. A Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram a Nemzeti Tehetség Központ szervezésében, a Miniszterelnökség támogatásával valósul meg a Nemzeti Tehetség Program keretében. Jelenleg 47 diák tanul az ösztöndíjjal neves külföldi felsőoktatási intézményekben – írták.

Kitértek arra is: a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram tanulmányi költségeket fedező részére várhatóan május végén hirdetik meg a pályázatot. A diákok külföldi tanulmányaik teljes költségeire – tandíj, lakhatási és megélhetési költségek – pályázhatnak.

Kapcsolódó írásaink

Lehetőséget kapnak a fiatalok

ĀA munkaerőpiacra való belépést támogatja a 25 év alattiak szja-mentessége – mutatott rá Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár a Faktumban