Belföld
Véget ért a fűtés Horváth Csaba pálmaházaiban
Nagy lábon élő polgármester

Horváth Csaba, zuglói szocialista polgármester a trópusokról beszerzett pálmafákat ültetett a medencéje partjára, amelyeket télen fűthető üvegházakkal védett a hidegtől – olvasható a cikkben, amely annak kapcsán került a közérdeklődés fókuszába, hogy Horváthot a zuglói parkolásüzemeltetés kapcsán korrupciós bűncselekményekkel gyanúsította meg az ügyészség.
A parkolásüzemeltetést elnyerő cég egyik vezetőjének tanúvallomása szerint Horváth és Tóth Csaba, a kerület korábbi szocialista országgyűlési képviselője 2017–2019-ben több mint 250 millió forint vesztegetési pénzt kért és kapott a cégtől. Az ügyészség Horváth mellett Tóth Csabát is gyanúsítottként hallgatta ki.
A BKV ingatlantenderében a tanú vallomása szerint Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója és Baja Ferenc negyven-, illetve harmincmillió forint kenőpénzt kért.