Belföld

Simon Gábor adócsalási ügyét új bíró tárgyalja

A svájci banktitok védi a politikus számláját

Május elején folytatódik Simon Gábornak, az MSZP egykori elnökhelyettesének büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken – értesült lapunk. Az ügyet új bíró tárgyalja. A külföldi bankszámlákon tárolt százmilliók eredete továbbra sem ismert.

Simon Gábor adócsalási ügyét új bíró tárgyalja
Simon Gábor
Fotó: MH

Több mint egyévi szünetelés után márciusban új bírói tanács előtt folytatódott az MSZP egykori elnökhelyettesének, Simon Gábornak a büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken, és mint azt a bíróság sajtóosztályától megtudtuk, május 3-án – a márciusi iratismertetés után – érdemi tárgyalással folytatódik a hat éve tartó büntetőper. Jelesül ekkor az igazságügyi könyvszakértő ismételt meghallgatására kerül sor, majd ezt követően újabb iratismertetés várható.

Az egykori vezető szocialista politikus botránya 2014-ben a parlamenti választások előtt pattant ki, miután kiderült, hogy az egykori kormánypárt államtitkára külföldi, svájci és osztrák bankszámlákon euróban, illetve dollárban több száz millió forint értékű pénzt tartott. Simon Gáborral szemben két évig tartó nyomozás után emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség, amelynek lényege, hogy az MSZP korábbi elnökhelyettese rövid idő alatt 267 millió forint bevételt szerzett, ami után nem fizetett személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást, ezzel 128 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

Az adócsalás vádpontjai tovább bővültek, a politikai kalandorként emlegetett Welsz Tamás 2014. márciusában történt különös öngyilkossága után – egy rendőrautó hátsó ülésén afrikai kígyómérget vett be –, miután a hagyatékából mások mellett Simon Gáborra nézve is terhelő dokumentumok kerültek elő.

Eszerint Simon édesanyja – Derdák – nevére, Gabriel Derdák néven kiállított hamisított bissau-guineai diplomataútlevél került elő, amivel Simon vádlott-társa negyvenmillió forintos számlát nyitott a politikusnak egy budapesti pénzintézetben. Ezért felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással is megvádolták a baloldali vezető politikust, továbbá nyolcrendbeli hamis magánokirat felhasználásával is terhelték.

A politikus büntetőeljárását az futtatta átmenetileg zátonyra, hogy a pénz eredete nem volt tisztázott, a svájci bank pedig a nemzetközijogsegély egyezmény ellenére sem volt hajlandó feloldani a banktitok alól Simon Gábor számláját, akit így csupán valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatai miatt tudták megvádolni, ugyanis a svájci és az osztrák számlákon heverő, több mint 570 ezer eurót és 160 ezer dollárt nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában, ugyanakkor a külföldi bankokban sajátjaként nyilatkozott róla.

A szakértő szerint a külföldön parkoltatott teljes összeg tisztázatlan eredetű, a védő és a vádlott szerint azonban Simon korábbi megtakarításaiból származott.

Kapcsolódó írásaink

A szegfű elhervadt, Ujhelyi újraélesztené

ĀAz összefogás gondolata és az előválasztás sikeres volt a DK-t is törpepártnak nevező Tóth Bertalan társelnök szerint, csupán a választáson mondott csütörtököt az ellenzéki szövetség