Belföld
Feleslegesen szereltek le 3000 kukát Budapesten

Budapest főpolgármestere korábban leszereltette a köztéri kukák 30 százalékát, majd hagyta, hogy ellepje a kosz és a szemét a fővárost,. A Fővárosi Önkormányzat vezette Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) 2020-ban spórolásra hivatkozva szerelt le 3000 köztéri szemetest. A Covid-járvány miatt zsebkendők, maszkok hevertek szanaszét, a meglévő köztéri kukákból pedig dől a szemét, mind a mai napig. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője ezt egy szimbolikus döntésnek titulálta. Viszont elszólta magát, amikor azt nyilatkozta, hogy ha a nehéz anyagi helyzetben lévő főváros számára nem a hitelfelvétel lenne a kormány válasza, akkor olyan megoldást kell találniuk, amely „amputációval” jár, mutat rá a Bors.
Horváth Csaba – aki a főváros költségvetési hiányáért kizárólag a kormányt okolja – állítja, hogy komoly megszorítások jöhetnek, aminek olyan drasztikus következményei lehetnek, aminek már az utca emberére is hatása lesz. Itt elsőként a BKV finanszírozását emelte ki, magyarán: ő is a tömegközlekedés leállításával fenyegetőzik, ahogy azt tavaly novemberben a Budapestet káoszba taszító Karácsony Gergely-féle vezetés tette, amikor a főváros azzal zsarolta a kormányt, hogy ha nem kap pénzt, leállítja a budapesti tömegközlekedést.
Karácsony Gergelyt 2019-es megválasztása óta csak az érdekelte, hogy megbuktassa a kormányt
– mondta Bagdy Gábor, reagálva a Főváros 2022-es költségvetésének elfogadására. A volt főpolgármester-helyettes szerint a jelenlegi városvezetés kormányváltásra számított, és így csak fél évre tervezték a büdzsét.
„A fővárosi vezetés alapvetően a kormányváltásra tett fel mindent, nem igyekezett spórolni, ezért fordulhatott elő, hogy a cégek átszervezésénél az új vezetők javadalmazásánál nem a takarékosság tükröződött” – mondta Bagdy, aki úgy látja, hogy abból a 180 milliárd többletből, amelyet Tarlós István otthagyott a főváros kasszájában, Karácsonyék úgy gondolták, hogy kihúzzák addig, amíg megnyerik a választásokat.