Belföld
Novák Előd: a Mi Hazánk Mozgalom saját halottjának tekinti a Jobbikot

Novák Előd a Jobbik XI. kerületi irodája előtt tartott tájékoztatón úgy fogalmazott: a Mi Hazánk mostanra otthont teremtett a nemzeti radikális szavazóknak, ezért „hazavárják őket”. Jelezte: parlamenti pártként is folytatják az utcai politizálást, legyen szó az ország legnagyobb majálisának megszervezéséről - amelyet az egykori jobbikos hagyományt folytatva - idén is megtartanak az Óbudai-szigeten -, szivárványos zászló leszedéséről, vagy a gyászlobogó kitűzéséről „figyelemfelhívó jelleggel”.
A Mi Hazánk alelnöke, miután fekete zászlót helyezett el a Jobbik-iroda bejárata fölé, Jakab Pétert, a párt elnökét „politikai hullának” nevezte, aki - mint mondta - a lemondás helyett magával rántja pártját is, melynek „nem maradt szavazótábora, valamint elvei és programja sem”. A „balliberális szivárványkoalíció” által kinyilvánított közös program ugyanis azt jelenti, hogy a Jobbik mára már nem képvisel semmilyen önálló gondolatot - magyarázta Novák Előd.
Hangsúlyozta: a Jobbik az SZDSZ-nél is nagyobb árulója lett a rendszerváltásnak, miután szintén összeolvadt az MSZMP jogutódjával. Holott alapító nyilatkozatuk szerint a Jobbik elsődleges feladata a „kommunista utódpárt és a vele összefogott szélsőséges liberálisok” eltávolítása lett volna a hatalomból - mondta a dokumentumból idézve.
Novák Előd kiemelte: a Mi Hazánk Mozgalmat éppen azok alapították, akik ezzel a „köpönyegforgatással” szembeszálltak a Jobbikban. Eredményes építkezést és sikeres kampányt folytatva pártjuk a nemzeti radikális tábor gyűjtőhelye lett stabil szavazótáborral és egy markáns programmal - tette hozzá.