Belföld

Deli Gergely: Elitképzés, de nem elefántcsonttoronyban

Most igazán éles a szakmai gyakorlat, a határon teljesítenek szolgálatot a hallgatók

Nem a személyiség lerombolásán keresztül kell eljutni a jó honvédtisztig, hanem nyitott, kreatív, hallgatóközpontú oktatással, amely a társadalom elitjét célozza meg – vallja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) újonnan kinevezett rektora. Deli Gergely jogászprofesszor szerint az intézmény küldetése, hogy olyan szakembereket képezzen, akik minden helyzetben működtetni tudják az országot, rendkívüli körülmények közt is. Ennek jegyében nem félnek mély vízbe dobni a diákjaikat: a hallgatók a határon és a pályaudvarokon dolgozva az első sorból segítik az Ukrajnából érkező háborús menekülteket.

Deli Gergely: Elitképzés, de nem elefántcsonttoronyban
Ősztől emelkednek az ösztöndíjak a rendészeti és a honvédelmi szakokon
Fotó: MH/Katona László

– Egy nógrádi kistelepülésről indulva, New York és Cambridge világhírű egyetemeit is megjárva lett az Alkotmánybíróság főtanácsadója, és most, amellett, hogy több hazai egyetemen is oktat, kinevezték az NKE rektorává. Hogy jött a felkérés, és mi motiválta, hogy elfogadja azt?

– Nem számítottam rá, hogy rektor leszek, nem akartam az lenni. Dékánként jöttem az egyetemre, később jött ez a kihívás, de jól érzem magam benne. Ha teljesen őszinte vagyok, akkor biztos, hogy a hübrisz a legnagyobb mozgatórugó, van bennem nagyra törési vágy is, de ezt próbálom jó irányba csatornázni. Tenni akartam, és rektorként alkalmam nyílik olyan változásokat elérni, amelyekre dékánként nem volt lehetőségem. Nehéz, de megtisztelő feladat, amit nem önmagáért végez az ember, s amelyre nem ugródeszkaként tekintek.

– Jelentős életpálya áll ön mögött, miközben még mindig fiatal, rektortársaihoz képest legalábbis mindenképpen. Vezetőként előny vagy hátrány ez a fiatalság?

– Negyvenkét éves leszek idén, ami a rektorok között talán nem jellemző életkor, de ha úgy vesszük, nem is vagyok olyan fiatal: a római köztársaság idején például már konzul is lehettem volna. Szerintem a fiatalos lendület csak néha előny, máskor jobb óvatosnak lenni, én is igyekszem megtalálni az egyensúlyt a lendület és a megfontoltság között, attól függően, épp melyikre van szükség.

– Van olyan terve, ötlete az egyetem jövőjét illetően, ami eltér az elődje által képviselt iránytól?

– Szerencsés helyzetben vagyok, mert eddig két elődöm volt, ráadásul két nagyon eltérő vezetői felfogással, ami számomra és a munkaközösségünk számára is kimondottan előny, hiszen kétféle problémamegoldási stratégia is példaként áll előttem. Mindemellett van lehetőségem a jó gyakorlatok közül is válogatni, amit nagyon tudatosan meg is teszek. Patyi András a semmiből építette fel az intézményt, Koltay András pedig láthatóvá tette kifelé az egyetemet, értem ezalatt, hogy az ő idején megsokasodtak az együttműködéseink, erősödött a jelenlétünk a tudományos életben és a médiában, az ország megismerte a jó hírünket; sőt nemzetközi ismertségre is szert tettünk.

Az én ciklusomban most az következik, hogy tíz évvel az egyetem indulását követően nézzünk magunkba, és tegyük rendbe a belső folyama­tainkat, tudatosítsuk értékeinket. Számos tudományos kutatóintézetünk van, amelyeket valahogy össze kell hangolni, hogy ne párhuzamos univerzumként működjenek egymástól függetlenül. A belső kapcsolódásokat kell megtalálni, ez a fontos feladatom.

– Az NKE sajátos jogállású intézmény a hazai felsőoktatási palettán, hiszen kimondottan az államnak, a közigazgatásnak képez szakembereket. Mi a legfőbb küldetés napjainkban?

– Vannak az állami szférán kívül is értelmezhető szakjaink, például a bajai Víztudományi Karunk mérnöki képzései, de a fő missziónk továbbra is az, hogy az állam számára stratégiailag fontos területekre biztosítsuk a szakember-utánpótlást, a honvédelmi, rendészeti, közigazgatási munkakörökbe. Ők nem szakmát tanulnak, hanem életre szóló hivatást. Ezeket a területeket kiemelten kell kezelnie az államnak.

– Egyetlen felsőoktatási intézmény képes kiszolgálni az egész államapparátust?

– Nem, de ez nem is cél. Még a honvédségnél is rászorulnak külső szakemberekre, ami teljesen rendben van, hiszen például a legmodernebb technológiák alkalmazásához a más egyetemekről kikerülő műszaki informatikusokra is szükség lehet. Számunkra az a cél, hogy a közszolgálati pálya anyagilag, erkölcsileg és intellektuálisan is vonzó legyen.

– Mit mutatnak a felvételi létszámok? Megvan ez a vonzerő?

– Még az országos átlagnál is nagyobb ütemben növekszik a hozzánk jelentkező fiatalok száma. A hallgatói létszám azonban nem minden. Vannak olyan képzéseink, mint például a nemzetközi igazgatási szakunk magas bejutási pontszámmal, ahol jelentős a túljelentkezés, de mi szándékosan alacsonyan tartjuk a létszámot, mert elitképzést szeretnénk folytatni. Az biztos, hogy az egyetemünk jó befektetés a biztos elhelyezkedésre, hiszen nemcsak a hivatásos hallgatóinkat, hanem a közigazgatási területre készülőket is azonnal elviszik a munkáltatók, sokszor még az egyetem befejezése előtt.

– A rendészeti, katonai pálya mennyire népszerű manapság?

– Egyre inkább az, és megfigyelhető, hogy ezek a képzések egyre jobban érdeklik a női hallgatókat is. Nagyon sokat változott egyébként az egész képzési attitűd is az utóbbi időben. Mi hisszük, hogy nem a személyiség lerombolásán keresztül kell eljutni például a jó honvédtisztig, hanem nyitott, kreatív, hallgatóközpontú oktatással, amely a társadalom elitjét célozza meg. Mi azt szeretnénk, hogy akik a rendészeti vagy a honvédtiszti pályát választják, ők az értelmiség megbecsült tagjaivá váljanak.

Ezt a hozzáállást pedig értékelik a hallgatók. Hozzáteszem, a mostani generáció pályaválasztásában nagyon nagy szerepet játszik az anyagi megbecsülés is, ezért számos ösztöndíj-lehetőséggel támogatjuk a hallgatókat. Itt fontos megjegyezni, hogy a rendészeti és a honvédtisztjelölti jogviszony esetében az ösztöndíjrendszer jelentősen megváltozik szeptembertől: aki a jövőben az NKE Rendészettudományi, illetve a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán hivatásosként fog tanulni, az bruttó kétszázhatvanezer forint havi illetménnyel számolhat.

– A képzések tartalmában, módszertanában tervez újításokat?

– A rendészeti képzésben már évekkel ezelőtt elkezdődött a kimenet és a bemenet összehangolása. Felmérik, hogy a rendészeti szervek állományába mikorra, hány pályakezdő szakember kell, és ehhez az igényhez igazítják a képzést. Hallgatóközpontú gondolkodás jellemzi a képzést, mert fontos, hogy olyan szakemberekké váljanak, amilyenekre az államnak szüksége van, és az is, hogy pályán maradjanak. A haderő-fejlesztési program kapcsán most a honvédtisztképzésben is ugyanezt próbáljuk megvalósítani.

Tudjuk, milyen világszín­vonalú technika érkezik a honvédséghez, és ehhez időben elkezdjük felkészíteni a szakembereket, akik majd dolgozni fognak vele. De minden területre érvényes, hogy nagy hangsúlyt kell fektetnünk a fiatalok motiválására. A poroszos, frontális oktatás helyett ezért egyre több szakon próbálkozunk kreatív, élményalapú módszerekkel átadni a tudást, lehetőséget kínálva sok közösségi munkára és egyéni tanulási utakra is. Az új módszertant pilot jelleggel szeptembertől a nemzetközi igazgatás szakon kezdjük el bevezetni, és folyamatosan kiterjesztjük majd a többi szakra is.

– A nemzetközi jelenlét mennyire fontos itt, ahol alapvetően a magyar állam működtetésén munkálkodnak?

– Elsősorban a civil karainkra érkeznek külföldi hallgatók, köztük sok olyan fiatal, aki nemcsak egy-egy szemesztert tölt itt valamilyen mobilitási program keretében, hanem a teljes képzést itt végzi. Speciális képzéseinkből adódóan az NKE nemzetközi rangsorokban való jelenléte számunkra nem elsődleges szempont, hiszen ezek a rangsorok egyébként is olyan faktorokkal dolgoznak, amelyek a nagy kutatóegyetemeknek kedveznek, ahol nemzetközi szempontból is fontos, kiemelt, akár Nobel-díjas kutatások zajlanak. A mi egyetemünknek pedig nem ez a feladata. Mi a polgárok mindennapi életét szeretnénk jobbá tenni, és nem elefántcsonttoronyba zárkózunk, hanem a terepen dolgozunk. Saját küldetésünk megcsonkítása lenne, ha arra koncentrálnánk, hogy tíz helyet előre lépjünk egy ilyen rangsorban. Nekünk az számít, hogy azok a mértékadó külföldi partnerintézmények, amelyek hasonló szellemben dolgoznak, mint mi, elismerjék a munkánkat. Ezen a téren nem állunk rosszul.

– Nem érinti az egyetemet a modellváltás sem, de érdekel a véleménye: látszik kézzelfogható eredménye az állami egyetemek fenntartóváltásának?

– Azt gondolom, hogy friss levegőt hoz a magyar felsőoktatásba és bízom benne, hogy az érintett intézmények tudnak élni vele. Ez mindannyiunk érdeke. Mi egyáltalán nem vagyunk ellendrukkerek azért, mert nem vagyunk, nem lehetünk ennek részesei, örülünk annak, hogy ha a modellváltó intézmények hatékonyabban és eredményesebben tudják a feladataikat ellátni. A modellváltás eredményeire már egy pozitív példát is tudok említeni: kifejezetten ennek köszönhető, hogy létre tudott jönni egy tizenhat egyetemből álló felsőoktatási konzorcium, amilyenre még nem volt példa itthon. Arról szól, hogy tizenhat egyetem összeállt, és közös képzési programot dolgoz ki az űripar, űrkutatás területén, mindenki a maga szakterületéről teszi hozzá, amit tud. Mi a konzorcium vezetőjeként a társadalomtudományok területéről kapcsolódtunk be. Ha nincs modellváltás, egy ilyen program menedzselése sokkal nehézkesebb és lassabb lett volna, már ha egyáltalán sikerült volna megvalósítani.

– Mennyire befolyásolja a honvédelmi és rendészeti képzéseket a szomszédunkban dúló háború?

– Nagyon aktívan bekapcsolódtunk a menekültek megsegítésébe. Az ezzel kapcsolatos teendőket az egyetemi hallgatói önkormányzat fogja össze. Azon túl, hogy bízunk a hallgatóinkban, a feladatnak pedagógiai célja is van, hiszen éppen arra készítjük fel őket, hogy minden körülmények között képesek legyenek működtetni az államot. Azt tanítjuk nekik, hogy helytálljanak rendkívüli helyzetben is. Ennek jegyében diákjaink most az első sorból segítik a háború elől Ukrajnából érkező menekülőket. Folytatunk klasszikus adománygyűjtést, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy hallgatóink személyesen is részt vesznek a segítségnyújtásban. Civil hallga­tóink például tolmácsolással, a Rendészettudományi Kar tisztjelöltjei pedig az eligazításban segítik a fővárosi pályaudvarokon a vonattal érkezőket. A határon is vannak rendőrtisztjelölt hallgatóink, akik heti turnusokban váltva dolgoznak a terepen.

– Mindezt tanulmányi időben vagy önkéntes munkában, a szabadidejükben?

– Tanulmányi időben. Ebből is látszik, hogy mi gyakorlati szakembereket képezünk. Lehet, hogy egy ilyen hét alatt többet tanulnak, mint az iskolapadban, de az oktatás zajlik az itthon levők számára. Most azon dolgozunk, hogy a határ menti civil közigazgatási feladatokban is részt tudjanak venni hallga­tóink szakmai gyakorlat keretében. Volt egy olyan eset is, amely megmutatja hallgatói közösségünk áldozatkészségét: Ukrajnából Magyarországra menekülő mintegy száz indiai orvostanhallgató elszállásolásának szükségességéről este fél tízkor kaptunk értesítést, és fél kettőkor már a kollégiumi szobákban aludtak. Nekünk ott kell lennünk, ahol a segítségre szükség van, hiszen ez a közszolgálat lényege, ami a mostani sajnálatos helyzetben még hangsúlyosabban megmutatkozik. Büszke vagyok a hallgatóinkra.

Kapcsolódó írásaink

Megnyugtató a határ mentén a magyar katonák jelenléte

ĀBenkő Tibor: Az északkeleti országrészben a honvédség a rendőrök munkáját segítve a menekülők fogadásával kapcsolatos humanitárius munkában vesz részt, valamint gondoskodik arról, hogy fegyveres átsodródásokra ne kerülhessen sor