Belföld

Kormányzati támogatással újult meg a Solymár utcai bölcsőde és óvoda

A kormány 300 millió forintos támogatásával újult meg a Solymár utcai bölcsőde és óvoda, az épület teljes felújítása mellett kapacitásbővítésre és konyhafejlesztésre is jutott forrás – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter Bús Balázs és Gór Csaba képviselőjelöltekkel közösen az intézménynél tett látogatáskor. A pénzügyminiszter, a II. és III. kerület országgyűlési képviselője kiemelte: sajnálatos módon az intézmény megújításáról a baloldali önkormányzati vezetés félrevezető módon adott tájékoztatást, a beruházást a kormány költségvetési forrásból két pályázaton keresztül, többlettámogatási igény teljesítésével is segítette.

A kormány politikájának középpontjában 2010 óta a családok támogatása áll – hangsúlyozta Varga Mihály kiemelve, hogy a családi adókedvezmények és támogatások mellett a bővülő bölcsődei férőhelyek is nagy segítséget nyújtanak a gyermeket nevelő szülőknek. A pénzügyminiszter emlékeztetett: a kormány az elmúlt 12 évben 60 százalékkal növelte a bölcsődei férőhelyek számát.

Míg 2010-ben 326 településen mindösszesen 32 ezer bölcsődei férőhely segítette a kisgyermekes édesanyákat, 919 településen több mint 55 ezer bölcsődei ellátást biztosító férőhely áll rendelkezésre.

Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy a Pénzügyminisztérium mai döntésével újabb 28 település összesen 6 milliárd forint támogatásban részesül. A támogatásnak köszönhetően 475 új férőhellyel 41 bölcsődei és mini bölcsődei csoport jön létre. A mostani döntéssel együtt, a 2018-as indulása óta több mint 15 milliárd forintot biztosított a kormány a bölcsődefejlesztési programra.

Varga Mihály kiemelte: a Pénzügyminisztérium a bölcsődefejlesztési programon és a konyhafelújítási támogatáson keresztül összesen 300 millió forinttal segítette a Solymár utcai bölcsőde és óvoda felújítását. Az önkormányzat 2018-ban döntött a pályázatokon való elindulásról, a felújítás támogatásáról a Pénzügyminisztérium 2019-ben döntött.

Kapcsolódó írásaink