Belföld

Márki-Zay szétcsúszott, azt sem tudja, mit mondott

Megint interjút adott a baloldali sajtóban Márki-Zay Péter, megint összevissza beszélt, már követhetetlen, amit mond. Gyurcsány jelöltje a Jelen nevű baloldali propagandalapnak többek között azt mondta, hogy ő semmilyen pártalapításról nem beszélt, miközben pár napja az Inforádiónak még konkrét pártszervezésről számolt be hosszan.

Márki-Zay szétcsúszott, azt sem tudja, mit mondott
Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Mindezek mellett annak ellenére folytatta baloldali szövetségeseinek árulónak nevezését, hogy korábban azt ígérte, hogy ezt befejezi. Kiderült az is, hogy semmi sem volt igaz azon állításából sem, hogy egy blogoldal három miniszter melegbotrányát készíti elő. Márki-Zay követhetetlen hazudozásai egyre veszélyesebbek - írja az Origo.

Gyurcsány jelöltje azt állította, sok olyan ügyről tud, ahol a Fidesz és valamely baloldali párt vagy politikus paktumot kötött. Csalódottan számolt be róla, hogy már az ördög ügyvédjében sem bízhat: Lehet, hogy most az ördög ügyvédjével is ez történt.

A Fidesz és a szocialisták úgy tűnik, sok esetben együtt loptak - vádaskodott komolytalanul. Korrupt árulókról beszélt a baloldalon belül, de állítása szerint nem tudja, kik azok. Ezért kellenek az újságírók, hogy kiderítsék - hárította el a felelősséget.

Márki-Zay korábban is beszélt már úgynevezett árulókról a baloldal soraiban, de ezeket soha nem nevezte meg. Később ezeket a mondatait visszavonta, de most megint újra árulókról beszélt.

Mindezek mellett szóba hozta az Ördög ügyvédje nevezetű oldalt is. Korábban erről azt mondta, "hogy a kormányban most három meleg miniszternek a botrányát készíti elő egy blog." A nyilvánvalóan képtelen hazugságból most úgy visszakozott, hogy zavarosan azt magyarázta: lehet, hogy nem is létezik ez a blog.

Korábban arról beszélt Márki-Zay, hogy elindult a pártalapítás.

„Nem jelentettem be új párt alapítását. Azt már 3 éve bejelentettem - mondta most Gyurcsány jelöltje. Azonban Márki-Zay az Inforádiónak március 10-én azt mondta, hogy nem a Mindenki Magyarországa Mozgalom alakul párttá, hanem egy új konzervatív-szabadelvű pártot szeretne felépíteni, amely az Európai Néppártnak is tagja lehetne, és – a négy év múlva következő országgyűlési választás után – önálló frakcióval is rendelkezhetne.

A pártszervezésről azt mondta a rádiónak, már elindult, mert van két párt Magyarországon, amelyre építhet: az Új Kezdet Gémesi György vezetésével és a Pálinkás József vezette Új Világ Néppárt. Márki-Zay mindenáron akarna egy pártot, amivel beléphetne az Európai Néppártba, és ebben a sértődött, Magyarországgal szemben ellenséges Donald Tusk támogatná is, de Tuskot saját pártjának tagjai nyilvánosan helyretették az ügyben: Márki-Zaynak nincs helye a Néppártban. Tusk ezek után megalázó módon csak saját lengyel pártját képviselhette a baloldal március 15-i tüntetésén. Lehet, hogy Márki-Zay most ezért nem akar megint pártot alapítani.

Kapcsolódó írásaink