Belföld
Márki-Zay Péter kanadai emigrációjának ellentmondásai

A feltételezés szerint az ellenzéki miniszterelnök-jelölt valamelyik multis munkahelyével, vagy az EDF-fel, vagy a Legranddal közvetlenül Franciaországban is köthetett munkáltatói szerződést. Ez lehetett a kulcs az ő gyors letelepedéséhez, aztán meg a család minden tagjának kanadai állampolgárságához - mutatott rá a kontra.hu.
A hivatalos önéletrajza szerint Márki-Zay Péter 2004 és 2006 között a torontói CARQUEST Canada Ltd. autóalkatrész-kereskedelemmel foglalkozó vállalat marketingrészlegén dolgozott - írták.
2021 novemberében írt arról először lap, hogy Márki-Zay kanadai állampolgársággal is rendelkezik. Három héttel később a baloldali jelölt maga vallotta be a kettős állampolgárságát, hozzátéve, hogy kanadai útlevele is van.
Márki-Zay Péter és családtagjai csak és kizárólag úgy utazhattak 2004-ben Kanadába, hogy rendelkeztek érvényes vízummal.
A kanadai vízumot magyar állampolgárok úgy szerezhettek ebben az időben, hogy a kérvényező bizonyította, hogy lakással és munkahellyel rendelkezik Magyarországon, illetve Kanada területére látogatóként, turistaként, diákként vagy munkavállalóként érkezik.
Arra a rejtélyre, hogy Márki-Zay mégis hogyan kapott kanadai vízumot egy hipotézis állítható fel: Magyarország 2004 májusában bekövetkezett EU-csatlakozása után az Électricité de France és/vagy a Legrand (esetleg közösen megbízott szervezet) közvetlenül Franciaországban is köthetett a későbbi politikussal egy munkáltatói szerződést.
Szintén feltételezhető, hogy Márki-Zay valamelyik francia energiacéget képviselhette Kanadában.
Márki-Zay már a megérkezésekor „elfogadott bevándorló” lehetett. Annak kellett lennie ugyanis ahhoz, hogy három év eltelte után megkaphassa a kanadai állampolgárságot, 2007-ben abban az időben, amikor kifejezetten korlátozták a magyarok letelepedését.
Az üggyel kapcsolatos további részleteket a kontra.hu oldalán olvashatnak.