Belföld

„Az ukránok örökre hálásak lesznek a magyaroknak”

Pokoli sorsok elevenednek meg nap mint nap a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Julia húsz éve él Bordeaux-ban, most mégis egy hete már Budapesten tartózkodik. Szüleiért jött a magyar fővárosba. Ők Kijevben laktak, de a bombázások miatt úgy döntöttek, elhagyják a várost.

„Az ukránok örökre hálásak lesznek a magyaroknak”
Ferihegy ugyan még nem a végállomás az Ukajnából menekülők számára, de itt már mindenki felszabadultabb lehet
Fotó: MH/Purger Tamás

Édesapja a menekülés közben eltörte a lábát, de nem álltak meg, Kijevből Ungvárra vonattal jutottak el. Az ottaniak kedvesen fogadták a házaspárt, és támogatták őket abban, hogy folytathassák útjukat Magyarországra. A többi menekült segített csomagjaikat vinni, de Julia édesapja még így is óráról órára rosszabbul érezte magát. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kapott egy kerekesszéket, végül a légikikötő kápolnájából szállították el a Dél-pesti Kórházba.

Amikor Julia szülei viszontagságairól értesült, azonnal Budapestre utazott, mondja, miközben telefonján mutatja az édesapjáról készült felvételeket, amint a kerekesszékben ül. Apja hamarosan elhagyhatja a kórházat, ám ez újabb feladatot adott Juliának: keresnie kellett egy speciális járművet, amellyel szüleit Franciaországba szállíthatja, édesapjának ugyanis túlzottan megterhelő lett volna egy légi út. Míg ezt meséli, felérünk a kápolnába, ahol 80 éves édesanyja várja. Megölelik egymást.

Repülőtér
Fotó: MH/Purger Tamás

A Magyar Református Szeretetszolgálathoz tartozó társadalmi missziók egyike a Repülőtéri Lelkészség, amelynek kápolnájában rendszeresen szállásolnak el Ukrajnából érkező menekülteket. A földön matracok, az egyiken a 15 éves Alex ül, mellette 29 éves unokanővére, Mása és nagynénje, Anna. Az Odesszából menekült családtól megtudjuk, a városban minden éjszaka szirénák vijjogásától és bombák robbanásától rettegtek az emberek. Azt mondják, a lövések folyamatosan érkeztek a tenger felől.

Anna férje arra kérte feleségét: fogja a gyerekeket, és azonnal induljon, hagyják el a várost, menjenek biztonságos helyre. Férje jól van, tudják tartani a kapcsolatot, tőle tudja, hogy jelenleg csönd van Odesszában, a város előtt háborog a tenger, akadályozva az orosz partraszállást. „A magyar emberek nagyon szolidárisak, segítőkészek voltak velünk és a többi ukránnal szemben, sokat kaptunk önöktől, amiért örökre hálásak leszünk” – mondja könnyes szemmel Anna.

Repülőtér
Fotó: MH/Purger Tamás

A család Olaszországba, Milánóba tart az egyik rokonukhoz. Krasznai Andrea református lelkésznő tapasztalata szerint sokan mennek Portugáliába, Lengyelországba vagy Svédországba is. „Nagy méltósággal viselik a sorsukat. A legapróbb figyelmességért, egy almáért, egy szendvicsért, egy jó szóért is hálásak, s ha valamit kapnak, még ők szeretnék viszonozni azt. Egy idős hölgy a befogadó szeretetet két banánnal igyekezett megköszönni, jóllehet szinte semmije nem volt. Gyakorlatilag mindenét hátrahagyva menekült, mindössze két táskányi holmi maradt az életéből, mégis ő akart adni” – sorolja tapasztalatait a lelkésznő.

*

Krasznai Andrea napi szinten találkozik a Júliáéhoz vagy Annáéhoz hasonló, megrázó történetekkel. Gyakran mutatnak neki mobiltelefonon őrzött felvételeket a családról. „Elevenen él bennem egy kijevi nagymamának az unokáiról készített fotója, amelyen egy angyalkának öltözött kislány mosolygott, miközben bátyja zongorázott. A nagymama a kép felett hosszasan időzött, majd elsírta magát. Egy család a menekülteket befogadó reptéri konferenciateremben kapott szállást. Anyagiak hiányában nem tudtak repülőjegyet vásárolni. Az ágyszomszéd, ugyancsak menekült család adott nekik pénzt útjuk folytatására. Az egyik menekült segítette ki a másikat” – elevenít fel egy másik szívet tépő történetet Krasznai Andrea.

Hozzáteszi: sokan mindössze egy női válltáskával, két nejlonszatyorral vágnak neki az útnak, amibe hirtelen pár dolgot tudtak csupán összepakolni, mások az otthon használatos ruháikban vágtak neki a hosszú útnak – arra sem maradt idejük, hogy átöltözzenek. A lelkész úgy véli, a menekültek ellátása nagyszerű lehetőség az ökumené gyakorlására, mert meggyőződése, hogy az ökumenét élni kell, és nem beszélni róla, ez az, ami összeforrasztja a különböző felekezeteket.

Ennek remek példája a Ferihegyen kialakított információs pont, ahol a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) és az Ökumenikus Segélyszervezet (ÖS) munkatársai egymás mellett, egymást segítve végzik feladatukat. Kertész Boglárka, az ÖS szociális igazgatóságának munkatársa vezet körbe az információs ponton, ahol átlagban napi nyolcvan-száz ember fordul meg.

Elmondja, hogy a másik karitatív szervezet munkatársaival megosztják a feladatokat. A református „zöldek” felelnek az étkezésért, míg az ökumenikus „kékek” rendeztek be gyerekeknek és szüleiknek játszósarkot, az ügyintézésben pedig közösen segítenek. A reformátusok biztosítják az élelmiszert, az ökumenikusok a higiéniai árucikkeket. A közösen végzett segítő munka jól illusztrálja azt az összefogást, ami a kezdetek óta jellemzi a segélyszervezetek koordinációját, valamint a lakossági összefogást.

*

Repülőtér
Fotó: MH/Purger Tamás

A reformátusok pultján angol és orosz nyelvű Bibliák sorakoznak, mint megtudjuk, sokan vesznek magukhoz a Szentírásból. A legtöbben rossz lelkiállapotban, kisírt szemmel érkeznek – szinte minden menekült hátrahagyott maga után valakit, férjet, fiút, szülőket, nagyszülőket, egész életeket, otthonokat, javakat. Van, aki annyira rossz idegállapotba került, hogy nem képes döntést hozni, merre és hogyan menjen tovább. Velük segítő beszélgetéseket folytatnak az ÖS pszichológus vagy lelki segítő munkatársai, illetve a MRSZ lelkésze.

További gondot jelent, hogy az utazók nagy többsége nem beszél angolul, csak ukránul, esetleg oroszul, és nem tudják megértetni magukat. Ezért az ÖS folyamatosan biztosít a segélyponton tolmácsszolgáltatást. Általában az ügyintézés során igénylik a legtöbb segítséget, hogyan lehet repülőjegyet venni, dokumentumokat, vízumokat beszerezni, PCR-tesztet elvégeztetni.

Gyakran fordul elő, hogy a menekültek repülővel szeretnének utazni, de a helyszínen kiderül, hogy nincs elég pénzük a továbbúthoz, nem tudják használni a bankkártyájukat, vagy csak ukrán fizetőeszközük van náluk, amit nem tudnak beváltani. Az is előfordul, hogy nem lehet jegyhez jutni, az utasok ilyenkor újra kell tervezniük, gyakran visszatérnek az ukrán vagy más nemzet követségére, esetleg valamelyik pályaudvarra, és inkább vonatjegyet vásárolnak.

Aki továbbutazik Ferihegyről, általában Olaszországba, Spanyolországba, Törökországba, Németországba indul, de olykor még Ciprus vagy Románia is felmerül úti célként. Volt, aki azért ment Isztambulba, mert odesszai, és abban bízik, ha elmúlnak a harcok, tengeren könnyebben hazajuthat.

A segélyszervezetek munkatársai a legkülönfélébb problémákkal, kérésekkel találkoznak. Az egyik ilyen, amikor a menekülők házi kedvencekkel érkeznek a reptérre. Előfordul, hogy a megfelelő ketrecre már nem marad pénzük, ilyenkor a civil szerveztek igyekeznek a tulajdonosnak segíteni. Boglárka éppen azt intézi, hogy egy nagy testű kutyának szerezzen megfelelő boxot, ami nem olcsó, egy felajánlásnak köszönhetően azonban ez a probléma is hamar megoldódik.

Ha megvannak a papírok, jegyek, az ÖS a beérkező felajánlások révén tudja elszállásolni az utasokat privát címeken, illetve a Platánus vagy a Budapest Hotelben.

Ferihegy ugyan még nem a végállomás az Ukajnából menekülők számára, de itt már mindenki felszabadultabb lehet, a gyerekeket játszószoba várja, és éhezni sem kell, és akinek nem telik repülőjegyre, az is megtalálhatja a továbbutazáshoz a lehetőségeket, vagy megteheti a letelepedéshez az első lépéseket
A gyerekeket játszószoba várja, és éhezni sem kell
Fotó: MH/Purger Tamás

*

Utóbbit mi is felkeressük, ahol megtudjuk: a szállodát üzemeltető Hotel & More Zrt. vezetése a híradásokat látva gondolta úgy, segíteniük kell a rászorulókon, nemcsak a kárpátaljai magyarokon, hanem minden Ukrajnából menekülő emberen. A Hotel Budapest – közismert nevén Körszálló – 288 szobájából ötvenet ajánlottak fel a bajba jutott embereknek. A felajánlásnak hamar híre ment a segélyszervezeteken és a közösségi médián keresztül, már a második nap megteltek a szobák, ami nagyjából száz fő elhelyezését jelenti.

„Én nem várok hálát ezért, amit teszünk, normál karitatív tevékenység” – mondja Klemm Balázs, a Hotel & More Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója. Ez az attitűd korábban is jellemző volt a cégre, kisgyermeket nevelő családokat, nehéz sorsú embereket, egyházi szervezeteket támogattak anyagilag vagy természetbeni juttatásokkal.

Az itt megszállók közül akad, aki csak pár napig tartózkodik a hotelban, más már 10-12 napja is a szálloda vendégszeretetét élvezi. A hotelban lakott egy indiai diák, aki elmesélte, hogy napokig bunkerben élt Harkivban, mialatt bombázták a várost. Amikor el tudott indulni nyugat felé, nem fért fel a vonatra, ezért gyalog vágott neki az útnak. Öt kilométert haladt a pusztában a bőröndjével, míg elért egy állomásra, ahol végre fel tudott szállni a következő szerelvényre. Akadt olyan ukrán hölgy, aki várandósan menekült el hazájából.

A legtöbb ember szemében félelem ül, nem szívesen beszélnek sorsukról. Marjana és Kátya azonban kérésünkre megnyílik. Miközben terelgetik öt gyermeküket, megtudjuk tőlük, hogy Lembergből érkeztek, ahol eddig nem volt harci tevékenység, ám a hétvégén már a várost övező területet is elérte az orosz offenzíva.

Előbb egy rokonuknál szálltak meg, majd egy hostelban töltöttek pár napot, ekkor értesültek a Körszálló kínálta lehetőségről. A gyerekeknek hiányzik az otthonuk, mondják, minden felnőttnél arról érdeklődnek, mikor térhetnek haza. Ez különösen a másodikos korú kisfiúnak lenne különösen fontos, hiszen most nem tud iskolába járni. Kaptak ígéretet online oktatásra, de eddig még nem indult el Ukrajnában a szolgáltatás. Férjeik otthon maradtak, s ugyan a hadseregbe még nem sorozták be őket, de az önkéntes milícia tagjai. A két fiatal nő szeretne mielőbb hazatérni, de hogy erre mikor kerül sor, még nem tudják. Házastársaik azt üzenték nekik, eszükbe ne jusson még elindulni Ukrajnába.

Repülőtér
Fotó: MH/Purger Tamás

Kapcsolódó írásaink