Belföld
A bajbajutottakat a „jelenlét szentsége” segíti
Ferenc pápa együttérzését közvetíti a bíboros
Tóth Tamás közölte: a bíboros, aki azért érkezett Magyarországra, hogy találkozzon az ukrajnai háború elől menekülőkkel, először a Keleti pályaudvarra ment, ahol felkereste a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Katolikus Karitász segítségpontjait, majd találkozott Erdő Péter bíborossal és Veres András győri megyéspüspökkel, az MKPK elnökével. Ma délelőtt a Karmelita kolostorban fogadja Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, ezt követően az ukrán határhoz utazik. Indulása előtt a Vatican News-nak azt mondta: Ferenc pápa együttérzését és segítségét közvetíti.
„Azzal segítek, amit úgy nevezek, a jelenlét szentsége, ami azt jelenti, hogy el tudjuk vinni az evangélium szavát és konkrét segítséget” – fogalmazott. Küldöttségük törekszik a pápa nevében közvetíteni azt, hogy szeretnének közel lenni a szenvedéshez, reményt adni annak, aki kénytelen volt menekülni. A bíboros nagy problémaként jellemezte az emberkereskedelmet, amelynek szereplői kihasználják a válság, a zűrzavar pillanatait. „Nem elég a háború, a menekülés, a sebezhető embereket még szolgasorba is taszítják. Missziónk során aggódva figyelünk erre a problémakörre” – hangsúlyozta.
Folytatják segítő munkájukat a hazai szervezetek és intézmények is. A Magyar Református Szeretetszolgálat eddigi nyolc ellátási segítségpontja új helyszínnel, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel bővült.
Tegnap reggelig 178 894 ember érkezett Ukrajna felől hazánkba – közölte a kormányszóvivő a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács ülését követő sajtótájékoztatón. Szentkirályi Alexandra azt mondta: az átutazó és hosszabb ideig itt tartózkodó menekülők ellátása folyamatos. A katasztrófavédelem tegnapig már 3252 embernek, köztük 1780 gyermeknek biztosított szállást.