Belföld

Eddig 540 millió forint felajánlás érkezett a Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül

Vasárnap reggelig 540 millió forint felajánlás érkezett az orosz-ukrán háború kitörése után a kormány által indított Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Kossuth rádióban.

Eddig 540 millió forint felajánlás érkezett a Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül
Soltész Miklós: A kormány elkötelezett a béke iránt
Fotó: MH

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke a Vasárnapi újság című műsorban köszönetet mondott a 1357-es nemzeti adományvonalon és a 11711711-22222222-es bankszámlaszámon adományt felajánlóknak, egyúttal hangsúlyozta: továbbra is várják a pénzbeli és szálláshely-felajánlásokat, a tartós élelmiszereket, valamint az önkéntesnek jelentkezéseket.

Közölte, a karitatív szervezetek a határ menti településeken és a budapesti pályaudvarokon kialakított segítőpontokon eddig több mint 59 ezer embernek nyújtottak támogatást, mintegy 200 millió forint értékben.
Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy a kormány első lépésben 600 millió forintot, majd további 1,3 milliárd forintot különített el arra, hogy közvetlen segítséget juttasson el Kárpátaljára, sőt azon túlra is.

Soltész Miklós arra kérte a magyar baloldali ellenzéket, hogy „ne játszanak a tűzzel, ne akarjanak fegyverszállítást, ne akarjanak katonákat, ne akarjanak minket magyarokat is belesodorni a háborúba, elég tragédia van Ukrajnában”.

A Karitatív Tanács elnöke úgy fogalmazott, óriási bűnt követ el a kárpátaljai magyarokkal szemben az, aki „úgy nyilatkozik, hogy ebben nekünk tevőlegesen részt kell vennünk”.

Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben kitartásra, türelemre és szeretetre lesz szükség.

Siklósi Beatrix, a Kossuth rádió csatornaigazgatója a műsorban elmondta: a közmédia rendkívüli Jónak lenni jó! adománygyűjtő műsorában a felajánlások 80-90 százaléka különböző szállásformákra vonatkozik.

Kiemelte, a közmédia csatornáin azt kívánja bemutatni, hogy a háború mellett megjelenik az összefogás és a remény is. Úgy fogalmazott: „a sötétség mellett mindig ott van a fény is”, példaként említve, hogy a nagy összefogásnak köszönhetően két súlyos betegségben szenvedő kisgyereknek tudtak segíteni, akiknek a sorsát a közmédia folyamatosan figyelemmel kíséri majd.

Siklósi Beatrix elmondta, hogy leginkább riadtságot látnak a Magyarországra érkező menekültek arcán, akik megnyugvással fogadják az ismeretlenektől érkező segítséget. Szólt arról is, hogy főként szétszakított családokkal találkoznak, akik aggódnak otthon maradt férfi rokonaik miatt.
 

Kapcsolódó írásaink