Belföld
Félmilliárd forintos fejlesztés
Egészséges Budapest Program
Az emberi erőforrások minisztere közölte, az eszközbeszerzés mellett infrastruktúrafejlesztés is megvalósul a kórházban. A miniszter arról beszélt, hogy 2010 előtt a balliberális kormány megszüntetett európai szintű intézményeket, bevezette a napidíjat, csökkentette a fizetéseket és az egészségügyi dolgozók számát is.
A polgári kormány ezzel szemben 2010 és 2021 között 1700 milliárd forintot invesztált az egészségügybe, pótlandó azt a 600 milliárd forintos elvonást, ami 2010 előtt történt – emelte ki. Azóta sikerült a vidéki ellátórendszert egy 600 milliárd forintos csomaggal megfelelő állapotba hozni, a 2017-ben elindult Egészséges Budapest Program keretében pedig a központi régió intézményeinek fejlesztése zajlik – mondta.