Kampányelemmé transzformálta a baloldal az álhírterjesztést

– Mit nevezünk álhírnek?

– Magának az álhír kifejezésnek nincsen egzakt jogi definíciója, a jog a körülményekre koncentrál, és adott esetben az alapján szankcionál. Lényegét tekintve minden hazugság álhírnek tekinthető, a jog azonban ezt a társadalomra veszélyesség hiányában nem szankcionálja. A jog csak akkor lép közbe, ha az álhírterjesztés veszélyes a társadalomra. A büntető törvénykönyv értelmében az a tevékenység vagy mulasztás veszélyes a társadalomra, amely mások személyét vagy jogait, illetve az Alaptörvény szerinti társadalmi, gazdasági, állami rendjét sérti vagy veszélyezteti.

Az álhírterjesztés vonatkozásában a jog a közérdek, a köznyugalom, végső soron pedig az állampolgárok információhoz való jogának védelme érdekében szankcionál. A fentiek alapján az álhírterjesztés az a társadalomra veszélyes, szándékos cselekmény, amelynek célja valótlan információk terjesztésével és valós tények elferdítésével a nyilvánosság tudatos félretájékoztatása, dezinformálása.

– Ez csak a sajtóra érvényes, vagy a Facebookra is?

– Mint mondtam, az álhírterjesztésnél az eset körülményeinek van jelentőségük: a törvény szerint a rémhírterjesztés bűncselekményének alapesetét az valósítja meg, aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt a közveszéllyel összefüggésben olyan valótlan tényt vagy a való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A büntethetőség szempontjából tehát a szándéknak, az eset körülményeinek, a várható következményeknek, valamint annak van jelentősége, hogy az adott közlés alkalmas-e arra, hogy veszélyeztesse a társadalmat. Ezen feltételek fennállása esetén az álhírterjesztés elkövetője éppúgy lehet a sajtó, mint egy civil személy, aki a közösségi média felületén téveszti meg a társadalmat.

– Hogyan lehet szankcionálni az álhírterjesztést?

– Szenzitív jogi kérdésről van szó, alapjogok ütköznek egymással, úgynevezett alapjogi verseny valósul meg. Az egyik oldalon a közérdek és köznyugalom védelme, valamint az állampolgárok hiteles információhoz való jutásának alapjoga áll, a másik oldalon a szólás és véleménynyilvánítás szabadságának alapjoga. Az mérlegelendő, melyik alapjognak kell meghátrálnia a magasabb rendű alapjog mögött.

Bár a véleménynyilvánítás joga mindenkit megillető alapjog, bizonyos esetekben azonban ez a jog is korlátozható a közérdek, az állampolgárok védelme érdekében. Hazánkban a polgári jog és a büntetőjog is szankcionálja az álhírterjesztést. Míg a polgári jog végső eszköze a sajtó-helyreigazítási per, addig a büntetőjog a fentebb már említett rémhírterjesztés alap- és minősített esetét különbözteti meg. Az álhírterjesztés hazai büntetőjogi szankcionálása nem egyedi eset, ezt az európai országok döntő többsége alkalmazza, például Szlovákia és Csehország is.

– Mi a teendő, ha valaki egy álhírt talál?

– El kell különíteni a polgári jogi és a büntetőjogi területet. Ha valakiről bármely médiatartalomban valótlan tényt állítanak, híresztelnek, vagy vele kapcsolatban való tényeket hamis színben tüntetnek fel, követelheti olyan helyreigazító közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlés mely tényállítása valótlan, illetve megalapozatlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben, és ehhez képest melyek a való tények.

Amennyiben ez az úgynevezett előzetes eljárás eredménytelen, úgy az érintettnek lehetősége van sajtó-helyreigazítási pert indítani. A rémhírterjesztés ezzel szemben közvádra üldözendő bűncselekmény, amelynek elkövetése esetén az ügyészség és a nyomozó hatóság hivatalból megindítja a büntetőeljárást. Amennyiben valaki ilyet tapasztal a különböző médiumok felületein, bejelentést tehet a hatóságoknál.

– Eltérő-e az álhírterjesztés megítélése krízishelyzetben?

– Az álhírterjesztés társadalomra veszélyességének magas fokát a büntetőjogi szankcionálás világosan megmutatja, hiszen az ultima ratio elve alapján a büntetőjog csak végső eszközként és akkor vethető be, ha arra feltétlenül szükség van, mert más jogi eszköz nem elegendő. A Btk. 373 § (2) bekezdése értelmében aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A jogalkotó tehát minősítő körülményként értékeli azt, hogy bizonyos helyzetekben – például háború idején – az álhírek terjesztésének sokkal nagyobb a társadalomra veszélyessége. Ilyenkor a köznyugalom extrém módon sérül, így fokozottabb védelme kiemelkedő társadalmi érdek. Emellett egy háborús konfliktus során a hiteles információk megléte, valamint az állami intézkedésekbe vetett társadalmi bizalom fennállta hatványozottan jelentős.

– Ezekben a napokban mintha minden eddiginél több baloldali álhírrel találkoznánk. Mi erről a véleménye?

– Az egyesült baloldal politikai kampány­elemmé transzformálta az álhírterjesztést, ráadásul ezt az „eszközét” az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető helyzetekben is gyakorta alkalmazza. Emlékezetes, hogy a koronavírus-járvány során Korózs Lajos, a népjóléti bizottság elnöke kamuvideóval rombolta a járvány elleni védekezésbe vetett társadalmi bizalmat. Természetesen az is megdöbbentő, hogy a baloldalon ezeknek a bűnöknek nincsenek következményei, de ami még ennél is veszélyesebb, a baloldal láthatóan figyelmen kívül hagyja a politikai felelősség minden formáját.