Belföld
Fekete-Győr András fegyvereket küldene Ukrajnába

Korábban Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke, leszerepelt miniszterelnökjelölt-jelölt, és a Gyurcsány-listán az első ötben szereplő politikus is azt nyilatkozta a baloldali Magyar Hangnak: „Először is – szövetségeseinkhez hasonlóan – fegyvereket és humanitárius segítséget kell felajánlani az ukrán kormány számára, hogy ezzel is hozzájáruljunk a kárpátaljai magyar kisebbségek védelméhez.”
A Momentum bukott elnöke tehát úgy harcolna a háború ellen, hogy a kárpátaljai magyarokat és egész Magyarországot veszélybe sodorva fegyvereket küldene az ukrán haderőnek az orosz hadereg ellen.
Nem Fekete-Győr az első politikus a baloldalon, akiről kiderül, veszélyesen dilettáns egy háborús szituációban.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta arra a kérdésre, hogy adna-e fegyvereket Ukrajnának: A NATO közös döntéseit kell végrehajtsa Magyarország is. Tehát, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk.
Az interjúban később még egyszer megerősíti: nem lehet kizárni, hogy Magyarország katonai missziót küldjön Ukrajnába, hiszen Afganisztánba is küldött és más NATO-missziókba is küldött. Itt hozzá kell azonban tenni, hogy ezekben az esetekben soha sem a háborúkba küldött Magyarország katonákat, hanem háború vége után békefenntartónak. Márki-Zay most háborúzni küldene.
Amit Márki-Zay követel, az a Gyurcsány Ferenc által jóváhagyott baloldali terv: magyar fegyvereket és magyar katonákat kell Ukrajnába küldeni, harcolni és akár meghalni egy háborúban.