Belföld

A Momentumban nem kell diploma a végzettséghez

Hajnal Miklós már közgazdászként hivatkozott magára, amikor még magyar középiskolában tett érettségije sem volt

Rejtélyes módon egyre több és nagyobb botrány bontakozik ki a baloldalon. Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó már elbukott a diplomáról szőtt kamuversenyben, míg Hajnal Miklós, a Momentum politikusa már hosszabb ideje állítja magáról, hogy közgazdász, bár semmilyen diplomát nem tud felmutatni.

A Momentumban nem kell diploma a végzettséghez
Hajnal Miklóst a párt elnöke megerősítette, hogy oklevél nélkül is nevezheti magát közgazdásznak
Fotó: MH/Katona László

Az MSZP-s és a momentumos politikus között egyelőre hatalmas a különbség, hiszen Bangónét kizárták a pártból, míg Hajnal Miklós mellett mindeddig határozottan kiállt a pártja. Mindeddig, mert most már nem csupán a diploma hiánya vetődhet fel, hanem még az érettségije is kérdéses, legalábbis a legújabb ismeretek szerint még magyar középiskolában tett érettségije sem volt, amikor azt állította magáról, hogy közgazdász.

A Mandiner birtokába jutott információk szerint bár a baloldal hegyvidéki jelöltje a Radnóti Gimnáziumba járt, itt nem tett magyar nyelven középiskolai érettségit. Ezt követően egy magániskola, az Intenational British School diákja lett, és itt tett nemzetközi érettségit még 2014-ben.

Érdekességként megjegyzik, hogy ha valaki itt szeretné taníttatni a gyermekét, százezer forint jelentkezési díjat, 350 ezer forint regisztrációs díjat, valamint háromszázezer forintnyi letétet kell fizetnie. A tandíjak a gyermek életkorától függően 3 682 000 forint, valamint 7 001 000 forint között alakulhat.

Hozzátették, hogy a Momentum politikusa 2021-ben történelem érettségit tett, diplomája még mindig nincs. Hajnal Miklós jelenleg az ELTE jogi karának hallgatója. A politikus korábban egyébként azzal érvelt, hogy fontosabb volt neki Magyarország jövője a saját tanulmányainál. A Momentum akkori elnöke, Fekete-Győr András akkor azt mondta, hogy szerinte nem kell diploma ahhoz, hogy valaki közgazdásznak nevezhesse magát. „A villamosmérnököt sem a diploma teszi” – magyarázta a korábbi pártelnök.

Hajnal Miklós egy korábbi nyilatkozata szerint „már sajnálja”, hogy közgazdásznak nevezte magát, de azért LinkedIn profilján február 15-én még mindig oxfordi fokozat szerepelt, sőt, a borítóképe az Oxfordi Egyetem egyik kollégiumát ábrázolja.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom